Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 3. szám - OKTASS, HOGY ÉLJEK! - "Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!" Meditation on Psalm 91
SÁNDOR ENDRE zsálem, Jeruzsálem... hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de nem akartátok (Luk 13, 34)!” A zsoltáros viszont tudja, hogy „pajzs, páncél a hűsége” (4. vers). Igen, az Isten védelmében levőknek nem kell félniük „rémségektől, nyíltól, dögvésztől... ragálytól”. Mindezt szemlélhette az ószövetségi nép már az egyiptomi tíz csapásnál, amikor az egyiptomiak elveszítik értékeiket, később az első szülötteiket is. De ők biztonságban várnak az Isten sza- badítására. Mint ahogy Jeruzsálem is többször megszabadul a fenyegető ellenségtől pl. Asszíria királyának kezéből (Ézs 37, 33 kk és 2Kir 19, 32 kk), aztán Jósafát idejében is csodálatosan megszabadítja az Úr ezt a várost (2Krón 20. rész). Ahogy a zsoltár mondja: „a te szemed csak nézi, és meglátja (7. vers)...” Kétségtelen, hogy ezek mind-mind a múltban történt események, de a zsoltáros biztatja kortársait és a mai olvasót is, hogy „ha az Urat tartod oltalmadnak és a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem érhet csapás” (9-10. vers). „Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket (Zsolt 34, 8).” Persze kísért az ördög, az Úr Jézust is kísértette, hogy ugorjon le a templom tetejéről, akkor majd hisz benne (Mt 4, 6). De az Urat nem szabad senkinek sem kísérteni! Aki viszont bízik benne, annak nem árthatnak a legvadabb állatok sem. Ezt látjuk Sámson esetében, aki széttépi a rátámadó oroszlánkölyköt. Vagy ahogyan a XX. század elején Indiában Szathu Szundár Szinghet sem bántják, és nem háborgatják a vadállatok. Hiszen az Úr Jézus is így küldi ki tanítványait: „kígyót vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá kezüket, és azok meggyógyulnak” (Mk 16, 18). „íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapod- jatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek” (Lk 10, 19). Szundár Szinghet megmérgezte az apja, amikor keresztyénné lett. Úgy látták el, mint egy kaszton kívülit, de a vonaton nem volt hely, csak éppen, hogy fel tudott kapaszkodni. Ropulban egy bennszülött lelkészhez ment, ott kedvesen fogadták, de egy idő után csak a gyomrát fogta, s a száján is ömlött a vér. Orvost hívtak hozzá, aki azonnal gyomormosással próbálkozott, megállapította, hogy nem utazási fáradtságról van szó, hanem mérgezésről. Késő estig mellette maradt ez a bigott hindu orvos, majd földijei is odaszivárogtak, jöttek a keresztyén gyülekezet tagjai, imára kulcsolták a kezüket és vele maradtak. Az orvos reményvesztetten nyilatkozott: nem tudok mit tenni, már késő. A méreg az egész szervezetet átjárta. Egy óra múlva beáll a halál. Szundár, mikor eszméleténél volt, csak ezt mondogatta: Nem, nem az nem lehet, hogy én most meghalljak, nekem prédikálni kell a Krisztust! Az orvos így szólt: Szegény fiú, nem tudod, mivel mérgezett meg az apád! Majd a többiekhez fordulva: Rövid időn belül meghal! S ezzel elment az éjszakába. A gyülekezet imádkozott. Reggel, amint a nap sugarai feljöttek, Szundár egyre erősebbnek érezte magát. Arra járt az orvos is, azt hitte, hogy temetésre gyülekeznek az emberek, s megdöbbenve vette tudomásul, hogy felépült a fiatalember. Később az orvos is keresztyén hitre tért, olyan hatással volt rá mindaz, amit átélt. Igen, az imádság és a Krisztus ereje meggyógyította ezt az embert is. Mit jelent ez a zsoltár nekünk, ma élő keresztyéneknek? „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet” (14. vers). Jó tehát látnunk, hogy Istennek van ereje segíteni, megmenteni. Isten az Úr, aki a Sátán hatalma felett is áll. Ezt látjuk és ismerjük Jób történetéből. Isten átengedi az imádkozó Jóbot, hogy megkísértheti... De Jób továbbra is hisz és bízik az Úrban, aki aztán 8 Sárospataki Füzetek 2010/3