Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kónya Péter: A kálvini reformáció és a Református Egyház Sáros vármegyében
Kónya Péter törvényszékek után, az ún. gyászévtizedben, mindkét protestáns egyház tagjai egyformán ki voltak téve a kemény vallási üldözésnek.17 így a közös sors megcsendesítette a vallási viszályokat, mindkét egyház együttműködni kezdett a megmaradás érdekében, s tagjaik együtt fogtak fegyverta kurucok és Thököly Imre felkelésében. Sajnos akkor is lehetett találkozni a lutheri intolerancia megnyilvánulásaival. így tehát érthető, hogy a kálvini reformáció Sáros vármegyében csak nagyon nehezen fogadtatott el. Az esperesek, a nagytekintélyű városi német parochusok és a városi tanácsok nem tették lehetővé a református prédikátorok működését. Ennek ellenére azonban néhány faluban a kálvinista nemesek pártfogása alatt létrejöttek a református gyülekezetek. Egyetlen szabad királyi város, ahol a hosszú küzdelem után kialakult egy rövid életű kálvini egyház, Eperjes volt. Itt nagyobb számban élt a magyar nemesség és polgárság. A szlovák evangélikus egyháztörténeti irodalom és világi történetírás szerint Sárosban nem létezett semmilyen református anyaegyház.18 A valóság azonban más volt, ezen a területen is működött református egyház a 16-18. században, csak a kisebbségi helyzetben. Arra az eredeti források is rámutatnak, hogy ezek azonban nagyon kis számban maradtak meg, és rendkívül hiányosak. Az összesen húsz gyülekezet közül részletesebb információkkal csak a legrövidebb életű, eperjesi református gyülekezetről rendelkezünk. Aló. században Sáros vármegye területén a következő református anyaegyházak működtek: (Sáros)Szentmihály, Asgúth, Kende, Sebes, Ternye, Komlóskeresz- tes, Szentpéter, Tótselymes, Tölgyszék, Szedikert, Deméte, Kapy, Somosújfalu, Lapispatak, Sóvár, Finta, Cselfalu, Kisszilvás és Nagy Sáros, számos leányegyházzal (Mocsármány, Enyicke, Nagyszilvás, Komlós, s mások). E gyülekezetek nagy része vagy a többségi lutheri egyházakba olvadtak be, vagy áldozatai lettek a 17. század elejétől induló rekatolizálásnak. A 17. század második felében viszont még megmaradtak : Nagy Sáros, Balpataka, Tótselymes, Somos, Asgúth, Nagyszilvás, Szedikert, Ternye, Szentpéter és Mocsármány.19 Az erős lutheri egyházszervezet jelentős központokkal három vármegyebeli szabad királyi városban ugyan nem tette lehetővé a kálvini reformáció előrenyomulását Sáros vármegye területén, ennak ellenére azonban a 16. század második felében ott is mindösszesen húsz református gyülekezet keletkezett, szlovák és magyar hívőkkel. Jelentős szerepet ebben a folyamatban kétségkívül a sárosi magyar nemes családok, az említett falvak földesurai játszottak. Ilyen családok voltak például: Kapy, Soós, Usz, Darholcz és mások. A sárosi református gyülekezetek jelentős jótevőinek említtettek pl. Forgách Zsigmondné, Sellyéi Balog János, Madarasi János, Tárcsái János vagy Berethi István.20 Egy közülük, Darholc Kristóf Fintáról, magyarra fordította, s kiadta Tolnai Dali János „Novissima Tuba” című művét.21 A kálvini gyülekezetek először a sárosi evangélikus, azaz lutheri esperesség egyházigazgatása alá tartoztak.22 A 17. század elején azonban felszabadultak a városi esperes befolyása alól, és önálló református esperességet hoztak létre. így ezek a Sáros megyei kálvini gyülekezetek 1609-ben létrehozták a sárosi református esperességet, amely része lett a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek.23 Az egyházkerületet keletkezése idején állítólag 20 anyaegyház alkotta, többségük viszont több ok miatt nem élt tovább néhány évtizednél. 94 SÁROSPATAKI FÜZETEK
