Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 4. szám - TANULMÁNYOK - I. John Hesselink: Kálvin a jelen és az eljövendő élethez való helyes viszonyulásról

Kálvin a jelen és az eljövendő élethez való helyes viszonyulásról

Mert ha az ég a mi hazánk, akkor a föld mi lehetne más, mint száműzetés? Ha e világból való elköltözés képezi az életbe való belépést, mi más a világ, mint egy sír? Az ebben tartózkodás mi más, mint halálba merülés!

... Tehát ha e földi életet összehasonlítjuk a mennyeivel, kétségtelen dolog, hogy azt minden nehézség nélkül meg kell vetnünk és le kell néznünk. (III.9.4.)

Kálvin azonban rögvest hozzátesz egy fontos intést, amely segít helyesen látni a fenti kemény megjegyzéseket. így folytatja: „Mindazáltal gyűlölni sohasem kell az életet, legfeljebb annyiban, amennyiben a bűn martalékává tesz bennünket.” Úgy tűnik azonban, hogy máris visszavonja azt, amit éppen az előbb mondott, mert a következő kíméletlen szavakkal zárja ezt a részt (9.4.): „...ezt az életet pedig a jövendő halhatatlanságával szemben megvessük, és arról a bűn szolgasága miatt, bármikor akarná is az Úr, szívesen lemondjuk.”

Három dolgot mondhatunk el ezekkel a borúlátó megállapításokkal és a rájuk vonatkozó látszólag ellentmondásos megjegyzéssel kapcsolatban. Először is vegyük észre, hogy az égi élettel szembeállítva tűnik olyan zordnak az élet. Kálvin - amint azt majd látjuk - egyáltalán nem negatív földi létezésünket illetően, de a mennyei létezéssel szembeállítva annak negatív fényben kell feltűnnie. Másodszor „a bűn szolgasága miatt” van az, hogy az élet „siralomvölgy”. Az emberiség és a világ isteni teremtése jó volt. A bűneset után válik az élet nehézzé és nyomorúságossá (ld. tMózes 3,16-19), és még a teremtett világ is „együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig” (Róm 8,22). Amikor Krisztusnak a bűn, a halál és a gonosz fölötti győzelme felől szemléljük, akkor a világ és annak minden baja más megvilágításba kerül. Harmadszor pedig Kálvin negatív megjegyzéseit kultúrája összefüggésében kell értelmeznünk. Az élet a 16. században — és még inkább korábban — nehéz és bizonytalan volt. Olyan katasztrófák, mint például a feketehalálként ismertté vált bubópestis becslések szerint Európa és Ázsia lakosságának háromnegyedét pusztította el a 15. században.12 Saját korában Kálvin bátran kockáztatta az életét, hogy gyülekezetének azon tagjai felé végezzen szolgálatot, akiket a halálos ragály sújtott.

Van egy másik szakasz is a 9. fejezetben, ahol Kálvin hosszabb terjedelemben és más érvekkel int az élet egyoldalú szemléletének veszélyére:

A hívőknek azonban a jelen életnek olyan megvetéséhez kell magukat hozzászoktatni, hogy abból sem az ezen élet iránt való gyűlölet, sem az Istennel szemben való hálátlanság ne származzék. Mert ezt az életet, ha végtelen nyomorúsággal teljes is, mégis méltán sorozzuk Istennek azon áldásai közé, melyeket éppen nem szabad megvetni. Azért ha ebben semmiféle isteni jótéteményt sem ismerünk el, már ezzel nem kis mértékű hálátlanságot követünk el magával az Istennel szemben.... Isten ... bizonyítékokkal akarja kimutatni azt, hogy Ő a mi Atyánk. Ilyen bizonyíté12 Kálvintól nem szokatlan az, hogy olykor sötét színben látja ezt az életet. Egy századdal korábban Kempis Tamás Krisztus követésében ugyanezzel az életszemlélettel találkozunk. AIII. könyv 20. fejezetének címe így szól: „Saját gyarlóságunk megvallása és a földi élet nyomorúságai”, fordította: Jeleníts István, Sch. P. (Budapest: Ecclesia, 1978).

29