Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Sawyer Frank: Szókratész dialógusainak olvasása - teológus szemmel

Szókratész dialógusainak olvasása - teológus szemmel

életstílussal rendelkező emberek által eljátszott találkozások, akik egymás megértésének nehézségébe ütköznek.

Nem tudjuk, hogy a dialógusok közül mennyi történeti és mennyi kitalált, de mindenképpen az irodalmi alkotásoknak egy formái, melyeket Platón írt, aki valószínűleg nagy szabadsággal rendezgette a beszélgetéseket, a cselekményt és Szókratész sikerét úgy, ahogyan az szerinte a legjobban szemléltette az ilyen dialógust alkalmazó filozófiai kérdezgetésben rejlő lehetőséget. Mivel irodalmi alkotásokról van szó, ezek a drámai, filozofikus történetek érzelmeket, humort, szembesítést is tartalmaznak, és sok mindent közvetve tanítanak meg. Nemcsak a párbeszéd szavaira kell odafigyelnünk, hanem azt is észben kell tartanunk, hogy ki beszél, és hogy valamit igazságként vagy inkább (elég gyakran) provokatív állításként jelent-e ki, hogy folytatódjék a párbeszéd. Vagy: mely kijelentések ironikusak, több jelentéssel bírók, olykor éppen az ellenkezőjét tartalmazva annak, amit szó szerint állítanak? Szókratész mestere volt a dialógusnak és az iróniának.

Mivel olyan sok hang és szerep jelenik meg a dialógusokban, valóban drámai jelenetekkel - és nem „tanrendszerekkel” - találkozunk mintegy a továbbgondolkodás eszközeként. Sok kijelentésnek és tanításnak értelmezésre van szüksége. Amikor például azt mondja Szókratész, hogy senki nem vétkezik tudatosan, ezzel azt mondja, hogy a gonosz cselekvése az erkölcsi igazságok nem ismeréséről tanúskodik. Az olyan hires illusztrációk, mint a barlang és a különböző lovakat hajtó kocsis valóban csak szemléltetnek. Nem szabad azokat túlelemezni és egzakt rendszerbe állítani, hanem sokkal inkább saját emberi természetünk és állapotunk egzisztenciális megértésére kell használni. Valójában sok párbeszéd végződik „kielégítő megoldás” nélkül, mint például amikor Szókratész azt mondja: „Kutass, és ha találsz valamit, mondd el nekem is!”3 (Kratülosz 44od) Vagy amikor azt mondja: „Nem jöttünk hát rá, Nikiász, mi a vitézség.”-» (Lakhész 200a) A kegyességről szóló párbeszéd végén Szókratész azt mondja: „Tehát újra elölről kezdve kell megfontolnunk, mi a kegyele- tesség.”s (Euthüphrón 15dl Euthüprhónnak azonban el kell sietnie, mielőtt a párbeszéd újrakezdődhetne. Korábban valóban így panaszkodik:

De igazán nem tudom, Szókratész, hogyan fejezzem ki, mit gondolok. Hisz minden tételünk mintha körben forogna, s nem akarna veszteg maradni azon a ponton, ahová állítottuk. (Euthüphrón 11b)

Ebben van egy kis humor, de csalódottság is. Platón számára azonban az a lényeg, hogy a filozófia mindig egy véget nem érő párbeszéd, mely következésképpen véget nem érő tanulást is jelent. Gyakran találjuk tehát azt, hogy a párbeszédek csak megnehezítik, olykor összekuszálják a dolgokat, és arra a megoldásra váró feladat elé állítanak, hogy bármi is legyen a beszélgetés tárgya, mindig lássunk tovább saját véleményünknél. 3 4 5

3 Ford.: Szabó Árpád. Platón összes müvei. I. kötet, Budapest, Magyar Filozófiai Társaság, 1943.

4 Ford.: Nagy Ferenc. Uo.

5 Ford.: Gyomlay Gyula. Uo.

Sárospataki Füzetek 97