Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Füsti-Molnár Szilveszter: Posztmodern spiritualitás és a keresztyén lelkiség Kálvin teológiájának tükrében
Füsti-Molnár Szilveszter Természetesen ez nem zárja ki a lelkiismeret szabadságát egy vallási közösséghez való tartozás során. Sokkal inkább az intézményesült vallás, az egyház tradíciójában való elmélyülésről van szó, aminek során a lelkiség megélése tudatosabb és mélyebb lehet. Itt fel kell hívnunk a figyelmet az egyházak felelősségére is, amelyben intézményrendszerük befolyása során visszaélhetnek hatalmukkal, és amire már nem egy példát láttunk a történelemben. A legkézenfekvőbb példa a reformáció, aminek köszönhetően beszélhetünk református egyházról - akár nemzeti színekben is. Az intézményesült vallások tehát meg is üresíthetik ezt a tradíciót a tartalom nélküli rituálékkal, a klerikalizmussal, a korrupcióval, a hatalommal való visszaéléssel. Ilyenkor azok helyett az értékek helyett, amelyre az egyháznak koncentrálnia kellene, maga az egyház kerül a középpontba. Ezek a jelenségek kiváltó okai az emberek egyházzal szembeni fenntartásainak is, és így a spiritualitás és a vallás elidegenedéséhez vezethetnek. Az egyház általános elutasítása azzal a komoly következménnyel is járhat, hogy az autentikus életprogramot adó egyház és lelkiség nem különülhet el megfelelően az intézményesülés során fellépő deformációktól. A másik oldalon az intézményesülés előnyére kell gondolnunk, amely ideális feltételeket teremthet a spiritualitás gyakorlatát illetően. Ezek a feltételek többek között a következők: 1) bevezetés egy hiteles tradícióba és lelkiségbe, 2) közösségi feltételek és bölcsesség biztosítása az élethez, amely a személyes instabilitásnál mindenképpen segítség lehet, 3) felhívhatja az egyházi közösség figyelmét arra, hogy lelkiségük megélésében felelősséget hordoznak a közösség és a szélesebb társadalmi szintek tekintetében is, 3) a személyes hit kérdéseinek elhajlásaiban irányt mutathat. Az intézményesült egyház paradox létének tudatosítása megóvhat attól, hogy egyházi közösségeink a spiritualitással összefüggésben is mindenben tökéletesnek lássák, vagy tüntessék fel magukat. Ebben az értelemben kell olyan egészséges párbeszédbe helyezkedni saját tradíciónkkal, amely a posztmodern környezetben nem a csatatérre emlékeztet, hanem azoknak a sajátságoknak az előtérbe helyezését kívánja meg, amelyek kipróbált, de nem abszolutizált módon adhatnak életprogramot, a lelkiségre nézve perspektívát kínálnak az egyénnek és közösségnek. Erre tettünk kísérletet Kálvin teológiájának keresztyén spiritualitással kapcsolatos sarokpontjainak a bemutatásával. Különös jelentőséggel kell ugyanis megszólítani a modern és posztmodern környezetben Kálvin gondolatait, amiben a hit - istenismeret - igazság összefüggéseiben erőteljes hangsúly kerül a posztmodern által sokszor anony- musként definiált én megismerése. A keresztyén lelkiség én orientáltsága merőben különbözik a posztmodern tendenciában tapasztalhatótól. Akár Kálvin, de már Ágoston számára is az önismeret felé fordulás meghatározó célja az Isten megtalálása volt, a bennünket maghatározó imago Deire építve. Áz isteni hasonlatosság egyben az emberiség közös meghatározottsága is. A Kálvin gondolataira építő keresztyén spiritualitás semmiképpen sem tekinthető úgy, melyben csupán a lelkiséget privatizálnánk belső énünk számára, hiszen lelkünk, igazi énünk alapvetően az emberi kommunikációra és interakcióra is épül. A Krisztussal való titokzatos egyesülésünk egyik legjellemzőbb következménye nem a befelé fordulásban ragadható meg, hanem éppen ellenkezőleg az én elvesztésében és az önátadó szeretet megélésében. Ebben az értelemben sem a belső, sem a külső aspektusokat nem radikalizálhatjuk egymás kárára. Úgy kell tekintenünk a külső és belső tényezőkre, mint ami az emberi életnek dialektikus feszültségben lévő komplementáris (egymást kiegészítő) dimenziója. 74 Sárospalaki Füztlck
