Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Füsti-Molnár Szilveszter: Posztmodern spiritualitás és a keresztyén lelkiség Kálvin teológiájának tükrében

Posztmodern spiritualitás és a keresztyén lelkiség Kálvin teológiájának tükrében

tyén lelkiség a legegyszerűbben a tanítványsággal fejezhető ki legjobban, ami elválaszthatatlanul összeforrt a keresztyén élettel. A tanítványsághoz alapvetően hozzátartozott a megtérésre történő felhívás: „betelt az idő és elközelített az Isten országa: térjetek meg és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15). Ennek a felhívásnak való engedelmesség a Jézus Krisztus követését hívja életre: „És így szólt hozzájuk [Simonhoz és Andráshoz] Jézus: ’Jöjjetek utánam és én emberhalászokká teszlek.” Fontos megjegyeznünk, hogy a keresztyén tanítványságra maga Jézus választ ki és hív el bennünket, így ezt nem tekinthetjük az ember saját kezdeményezésének, hanem csak felelős válaszadásnak a megszólító isteni kegyelemre. A tanítvány úgy munkálhatja Isten országának eljövetelét az Isteni megszólításnak engedelmeskedve, hogy radikálisan szakít (az evangélium ügyéért) a múlttal, és felveszi a maga keresztjét, egészen pontosan elveszíti az életét, hogy megtalálja azt. A tanítványság mint a keresztyén lelkiség meghatározó jellemzője több Jézus puszta követésnél. A tanítványságnak eggyé kell válnia magával Jézussal, hiszen csak így lehet eggyé az Atyával a Szentlelken és a Fiún keresztül. Pál a Római levélben úgy fogalmazza ezt meg, hogy Jézus Krisztus halálában és feltámadásában részesedünk (Róm 6, 3-5; Fii 3, 8-11). A keresztségnek ez a jelentése kerül minden egyes alkalommal megerősítésre, amikor úrvacsorával élünk. A tanítványságnak ebben a vázlatos elemzésében külön rá kell mutatnunk, hogy a közösség nélkül ez elképzelhetetlen folyamat. Isten egy kiválasztott gyülekezetei gyűjt egybe (HK. 54. k.f.), és a Jézus Krisztussal való egyesülésünk, őbenne való részesedésünk során ennek a gyülekezetnek tesz a tagjaivá, Isten gyermekeivé, Isten ígéreteinek örökös társává. (Róm 8, 15 és Gál 4, 6) Mindezek alapján mondhatjuk erre a közösségre, hogy egy test, a Krisztus élő teste (lKor 12,12-13).21

A keresztyén spiritualitás paradigmái

A keresztyénség története a tanítványság élménytől áthatottan élte meg spiritualitását. Nem feladata ennek a tanulmánynak, hogy részletesen elemezze a keresztyén spiritualitást, azonban érdemes azokat a jelentősebb paradigmákat vázlatosan felsorolnunk, amelyek útjelzőként szolgálhatnak a keresztyén lelkiség történetében való eligazodáshoz. Sheldrake az alábbi négy paradigmáról beszél:

1) A szerzetesi paradigmáról, amely nagyjából a 4-12 századokat öleli fel, és olyan sajátos spiritualitás megvalósítását tette lehetővé, amelyet leginkább a peremek felé törekvés jellemez. Peremek alatt egyszerre érthetjük az édeni harmonikus állapotok megélése utáni vágyat, és a kísértésekkel való szembesülést. Másként kifejezve: az anyagi és szellemi világ találkozási pontjának határhelyzetét. A szerzetesi paradigma az aszkézisben látja kiteljesíthetőnek spiritualitását.22

2) A misztikus paradigmáról, amely a 12-15. századra tehető, csak nagyon vázlatosan emelhetünk ki néhány főbb jellemvonást. Ezt az időszakot jól tükrözi egyfelől a vita evangelica nem szervezett mozgalmának törekvése, ami

21 Vö. Philip Sheldrake: A spiritualitás rövid története, 2008, Budapest: Kálvin Kiadó, p- 23-36.

22 ibid., p. 47-75.

Sárospataki Fűzeink 65