Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Sohajda Levente: Keresztyén egzisztencia mint cselekvés

Sohajda Levente

valamennyi tettét meghatározó, a közösségre is kiható erőnek tekintetted0 Szerinte a cdkh székhelye nem más, mint maga a ne/esd1 G. van der Leeuw is valami nagyon mélyen megbúvó „adottságot” feltételez, mely nem pusztán meggyőződésen alapszik, nem is a csatlakozás döntésén nyugszik, egyszerűen az „oda tartozom” felismerése mutatkozik megd2

1.3. Az ámen mint a cselekvés helye:

„Aki az áment kellő áhítattal mondja el, annak kinyílnak a paradicsom

kapui. ”33

Minden istentiszteletünk célja, legyen az hálaadás vagy az 52 vasárnap egyike, hogy ne maradjunk kívül abból az országból, melybe Isten meghívott bennünket. Meghívás, elfogadás és részvétel. A Heidelbergi Káté 129. kérdésfelelete így hangzik:

„Mit jelent e szócska: ’’Ámen”?”

„Ámen azt jelenti: ez valóban és bizonyosan így lesz: mert Isten az én imádságomat sokkal bizonyosabban meghallgatja, mint amennyire én szívemben érzem, hogy ezt tőle kívánom.”34

A káté struktúráján belül az imádság témakörében, a Miatyánk összefüggésében kerül sor a kérdés felvetésére. A Káté válaszának középpontjában a bizonyosság áll, melynek egyedüli garanciája Istenben van. Nem az imádkozó, hanem maga Isten az, aki az „ámenben” főszereplővé válik.

Az „ámen” kérdése azonban nem csak a reformáció korát foglalkoztatta, hisz liturgiánkat tekintve — s itt általában vizsgálhatjuk a református liturgiákat Európában - ez az egyetlen verba solemnia,3s amely „eredeti” alakjában maradt meg istentiszteleti használatban. Vajon miért? Miért nem próbálkoztak fordítással a hitüket saját anyanyelvükön valló protestánsok? Sőt, a latin liturgiájukat védelmező katolikusok sem, akik annyi más teológiai fogalmat ültettek át az eredeti nyelvekből latinra, az „ámen” azonban még esetükben is sértetlen maradt. Mi lehet ennek a fogalomnak a hátterében? Mi adja a szó védettségét? * 31 32 33 34 *

3°„A magányt minden ember ismeri... Az ember azonban nem tud egyedül lenni. Aki tényleg magányos, sír, mint egy elhagyott gyermek vagy mint Krisztus Gethsemané- ban. A gyermektől az Istenemberig mindegyikünkben félelmet kelt a magány. Mert hatalmunk, életünk csak közösségben van. Ez az ősfélelem, s nem a triviális félelem teremtette az isteneket. A félelem istenhez vagy az ördöghöz vezet. Az ördögnél még van élet, még létezik egy Te. A magányban azonban már nincs semmi... De sem félelemet, sem magányt nem ismernénk, ha nem olyanok lennénk, akiknek élete csak közösségben folyhat.” Leeuw im. 214.0.

31 Rad, Gerhard von: Az Ószövetség Teológiája I.kötet, Osiris,Budapest, 2000. 297.0.

32 Ezt Leeuw egészen modern példákkal is illusztrálja nagyon részletesen.

33 Sabbat 119. forr: www.jcc.hu/0rki/alef/ima4.htm

34 A Heidelbergi Káté, II. Helvét Hitvallás, Kálvin Kiadó, Budapest 1996. 77.0.

3s A verba solemniák szerepéről vett gondolatok: Czeglédy Sándor: Liturgika, Debrecen, 1996.

38 Sárospataki Fiiziiek