Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Fazekas Csaba: Lajcsák Ferenc nagyváradi püspök és Beöthy Ödön két leválváltása a vegyes házasságokról (1839). Two Exchanges of Letters between Bishop Ferenc Lajcsák and Ödön Beöthy about Mixed Marriages (1839)

Fazekas Csaba ezen törvény ugyanazon 5 lapnak végén és 6-nak elején világosan méltóztatott volna kimondva szemlélni azt, hogy az áldásmegtagadás csak azon kat.[olikus]-t érdekli, ki gyermekének kától.[ikus] nevelését is elhanyagolja, s megfosztja az anyaszentegyházat azon utolsó biztosítéktól is hitének megőriz- hetésére nézve, mely mellett, de csak egyedül amellett hajlandó a katolikust a veszélyes útra, bár félve, sajnálva, ellenezve, de mégis áldva bocsátani. Ha félteni, sajnállani és mégis megáldani tekintetes táblabíró úrnak logi­kája előtt megfoghatatlan is, szíve előtt bizonyosan természetesnek fog tetsze­ni, s mondhatom, logikáját is igen könnyen rendbe szedheti, ha meggondolja, hogy egy atyától fiát a szabad folyamban való fördéstől eltiltani, de bizonyos óvások s biztosítások mellett ugyanazt megengedi, egy anyától gyermekét a tél hidegétől féltve tartóztatni, s mégis jól beburkolva, meleg öltönnyel védve ki- bocsájtani, nem következetlenség. Hasonlólag cselekszik az egyház, midőn a társaságos élet szükségeinek en­gedve megáldja még az ellenzett vegyes házasságot is, azzal legyen bizonyos biztosítéka a hitet érdeklő veszedelmek ellen. S hogy ezen józan és előre látó engedékenységet ezen valóban anyai nevelői bánásmódot tekintetes táblabíró úr a kat.[olikus] szentegyházban talán kárhoztatni tudná, nem hihetem. Hogy pediglen ily biztosítékrul is következendőleg a megáldhatás feltéte­léül a vegyes házasságban legalább a gyermekeknek kat.[olikus] neveltetését kívánja, de evvel meg is elégszik az egyház, könnyen megmagyarázható, mert midőn a kat.[olikus] fél a kat.[olikus] kész lelkiösmeretével ezen engedményét a házasságnak kezdetében megtenni, csalatkozhatunk ugyan benne, de embe­rileg és erkölcsi bizonysággal ítélve azt kell felőle tartanunk, hogy azon jó szív­nél és méltányosságnál fogva, melynek ily első jelét adá, a házassági élet foly­tában se fogja annak lelkiösmereti, hitbeli meggyőződését veszéleztetni, sőt állandó igazságos tiszteletet, illendőséget s mintegy hajlandóságot, vagy mint legalább nem idegenkedést reményiünk tőle hitünkre nézve. Az ilyenre külö­nösen alkalmaztatható az, mit egy író áltáljában mond, hogy nekünk minden más felekezetűt úgy kell tekintenünk, mint jövendő kat-t és bánásmódunkat ehhez módosítanunk. Midőn efelett maga a kat.[olikus] fél ily módon eleget tett anyai hitbeli kötelességének és nem helyhezi magát gyermekei jövendő vallásának megvetése által méltatlan állapotba, a szentségnek felvételére ily környülmények között, ily előzmények után nincsen helyes ok az áldásnak megtagadására, azt nyújtani lehet, szabad, sőt szükséges. Ezekből elégségesen kiviláguland, miért nem érdekelte, igazságosan nem is érdekelhette az áldástagadás valamint tekintetes táblabíró urat, úgy áltáljában a magyarországi törvények mellett egy kat.folikus] férfiút sem, s mily teljes joggal lehet épp azért a kikelést méltatlannak nevezni. De ezen vegyes házassági ügynél, ha lehetséges, még sajnosabban esék ne­kem azon félszeg álláspont, melyet vallásbeli elveire s keresztényi kötelessége­ire nézve nyilvánít azon „vagus christianismus”,126 melyet a vallási végső egy­kedvűségtől vagy éppen vallástalanságtól megkülönböztetni oly igen nehezen, vagy éppen nem tudok. És ennek igazolására egynéhány textust kölcsönözött 126 „Vándorló (bolyongó) kereszténység”. 28 Nil

Next

/
Thumbnails
Contents