Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Fazekas Csaba: Lajcsák Ferenc nagyváradi püspök és Beöthy Ödön két leválváltása a vegyes házasságokról (1839). Two Exchanges of Letters between Bishop Ferenc Lajcsák and Ödön Beöthy about Mixed Marriages (1839)

Lajcsák Ferenc nagyváradi püspök és Beöthy Ödön két levélváltása a vegyes házasságokról (1839)

Exkommunikációt ugyan nem fogalmazott meg a püspök „vitaindító” levele, viszont figyelmeztetést igen, kemény szavakkal rótta meg Beöthyt, amiért katolikusként szembehelyezkedett egyházával, ráadásul nyilvános fórumon tette ezt. Azzal is vádolta, hogy „nevetség tárgyává teszi” a házasság szentségét, továbbá személyes motívumot is bevont a vitába, amikor emlékeztette Beöthyt, hogy ő is vegyes házasságban él, és házasságát az egyház megáldotta. (A vitatott esetek azonban nem ilyenek voltak, az áldásmegtagadás csak protestáns vőlegény - katolikus menyasszony egybekelésénél merült fel.) Kétségtelen, hogy burkolt szavakkal, de határozottan kétségbe vonta, hogy Beöthy katolikus lehetne, ha ily módon szembehelyezkedik saját egyházával, és azzal érvelt, hogy „a vallásbeli, egyedül lelkiismeretet érdeklő” ügyről lévén szó, vallási kötelessége álláspontját alárendelni az egyházénak, konkrétan pedig püspökének. A néhány bekezdésbe foglalt megintésre Beöthy terjedelmes levélben fejtette ki álláspontját. Bibliai idézetekkel figyelmeztette a püspököt annak felekezeti intoleranciától vezérelt eljárására, és - liberális meggyőződése részeként - azt a vallásos magatartást nevezte társadalmi szempontból károsnak, mely saját felekezete érdekében kész mások rovására terjeszkedni, vagy felhatalmazva érzi magát törvénytelenség elkövetésére. A katolikus egyház hatalmi ambícióit képmutatónak minősítette, hiszen a lelki dolgokról való állásfoglalás mellett „a vallást mint eszközt tekintik a magok hatalma terjesztésére, a színmutatásra tárt kaput nyitnak”. Beöthy ráadásul kemény szavakkal ítélte el azt az egyházi magatartást, amely szemet huny az egyén belső vallásosságának hiányosságai felett, ha az külsőleg az egyház hatalmának elfogadásával és támogatásával párosul. („Csak hódoljon a vallás külső szertartásainak, húzza a papság győzedelmi szekerét”.) Lajcsák körlevelét elemezve, egyértelműen mutatott rá az abból áradó felekezeti kirekesztésre, valamint arra, hogy a teológiailag képviselt „egyedül üdvözítő vallás” álláspontja a társadalmi életben és a jogalkalmazásban is következményekkel bírt. Emlékeztette a püspököt, hogy vitájuk nem újkeletű, már korábban is „ateistának, minden protestánsoknál rosszabbnak” minősítette Beöthyt, pedig utóbbi a keresztyén vallás elveinek buzgó követője, egyházának - lehetőségei szerint - hű fia kívánt maradni. Felhívta a figyelmet a püspöki körlevél következetlenségeire, önellentmondására (az 1791/26. te. óta az egyház reverzális nélkül is megáldotta a vegyes házasságokat, most pedig ugyanezt bűnnek minősítette). Beöthy visszautasította Lajcsák valamennyi vádját, például azt, hogy magatartásával a val- lástalanságot terjeszti az ifjúság körében (azzal a szellemes érvvel, hogy az egész iskolarendszer az egyház kezében van, vagyis ha neki annál nagyobb a befolyása, annak okát „tanítási s nevelési rendszerükben lehet keresni”), továbbá levele személyes egyházpolitikai felfogásának is összefoglalása. („Egy, a világot és minden teremtéseket személyválogatás, felekezetre tekintés nélkül szeretettel ölelő s boldogító Istennek hite él keblemben. S ezen legszentebb hite, hogy tiltakozását vegyék jegyzőkönyvbe, amit a közgyűlés nem támogatott, mire Beöthy így fordult hozzá: „Ne induljon fel nagyságod azért, hogy a protestáció [= tiltakozás] be nem vevődik, azért nyugodtan lehet, mert nincs a két magyar hazában oly vakmerő ember, ki a nagyságod jellemét ösmérve fel is merné tenni, hogy ezen protestációt meg ne tette volna.”

lő