Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - FÜGGELÉK - T. S. Eliot: Hamvazószerda (1930)
T. S. Eliot A zöldek sokféle sorain át Ki Mária színét viselte, a kéket és fehéret S köznapi dolgokról beszélgetett Nemtudva ismerője az örök szenvedésnek Ki ott ment a lépteikhez vegyítve lépteit Ki akkor erőt adott a forrásoknak s a patakoknak életet A száraz sziklának hűvöset, szilárdságot a homoknak Kékjében a szarkalábnak, kékjében Mária színének Sovegna vos ím közbejönnek az évek, elemelve Viszik a hegedűket, fuvolákat, visszanyerve Azt, ki az álom s az ébredés között suhan át, magára tekerve Omló, fehérlő fényt, az omlót. Új évek jönnek, visszanyerve Könnyek sugárzó felhőjén keresztül, az évek visszanyerve Új verssel a régi rímet. Visszaváltják Az időt. Visszaváltják Magasabb álom megfejteden látomását, Míg ékszerrel rakott egyszarvuak vonszolják arra az arany halottaskocsit A néma nővér kék s fehér lepelben A borókafenyők között, a hangtalan fuvolájú Kerti isten mögött lehajtotta fejét s a jelet veté, de szót se szólt De a forrás fölszökött s lezengett a madár Váltsd meg az időt megváltod az álmot A ki nem ejtett, meg nem hallható szó zálogát Míg a szél ezernyi suttogást remegtetett a borókafenyőkről S minekutána e számkivetésünk V. Ha az elvesztett szó elveszett, ha az elpazarolt szó elpazaroltatott Ha a nem hallható ki nem ejtett Szó ki nem ejtetett, nem hallatott; A ki nem ejtett szó, a Szó, amely nem hallható, A szó nélküli Szó még mindig az a Szó, mely él A világban, ez a világvilágító; S a fény sütött sötétben és A Világ ellen ez a csillapítatlan szó még örvényt forgató S középpontjában ott a néma Szó. O, én népem, mit tettem tevéled. 136
