Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - FÜGGELÉK - T. S. Eliot: Hamvazószerda (1930)
Hamvazószerda Ami befejezhetetlen Szótlan beszéd és A nincs-beszéd szava Hála az Anyának A Kertért Mely a szerelmek vége. A borókafenyők alatt énekeltek a csontok, szétszórtan és ragyogva Örülünk, hogy szétszórattunk, nem voltunk egymás javára, Egy fa alatt a nappal hűvösében, az áldott homokban, Megfeledkezve magukról és egymásról, egyesülten A sivatag nyugalmában. Ez a föld, melyen Osztoztok majd sorshúzás útján. És sem az egység, sem az osztozás Nem számít. Ez az a föld. Miénk az örökség. III. Az első fordulón, föl a második emeletre Megfordultam és láttam ott alant Ugyanazon alakot a korlátra tekeredve A gőz alatt a bűzben igyekezve Küzdött az emeletek ördögével Ki a remény s a kétség arcát viselte. A második fordulón, föl a második emeletre Ott hagytam őket tekeredve, fordulva alant; Az arcok eltűntek, a lépcső sötétbe hullva Párás volt, csorba, mint öreg ember szája nyáladzik, örökre. Vagy mint vén cápa reszelős torka. Az első fordulón, föl a harmadik emeletre Hornyolt ablak hasasodott mint a fügefa gyümölcse S a virágzó galagonya egy legelős táj mögött A szélesvállú alak, aki zöldbe, kékbe öltözött, Antik fuvolával a májusidőt bűvölte. A zilált haj édes, a barna haj, a szájára zilált, Barna haj és orgona fürtje; A múlatás, a fuvolaszó, a szellem szünetei, léptei, föl a harmadik emeletre, Tünedezve, tünedezve; az erő, mely reményen és kétségen túlra vetve Kapaszkodik a harmadik emeletre. Uram, nem vagyok méltó Uram, nem vagyok méltó hanem csak mondd azt a szót. IV. Ki erre járt lilák s lilák között Ki erre járt 135
