Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szathmáry Béla: Finkey Ferenc, a tudós tanár
FinkeyFerenc, a tudós tanár munkaszerető, rendes emberekké tudjuk kifaragni.”12 13 14 Finkey különbséget tesz a javítás és a nevelés között. Javításról kizárólag a romlás, züllés útján lévőknél, vagy már az erkölcsileg romlottak esetében beszél. Ide tartoznak a súlyos bűncselekményt elkövetettek és a hosszú szabadságvesztésre ítéltek. A nevelés viszont olyan kategória, amely az összes szabadságvesztési nemekre ítéltekre nézve közvetlenül is érvényesülhet, általános végrehajtási célnak tekinthető. A nevelésnek - Finkey szerint - három területe van: a testi, az értelmi és az erkölcsi nevelés. Nagyon fontosnak tartja, hogy az elítélt olvashasson, működjön könyvtár, kapjon újságot, tanulhasson. Szorgalmazza a rendszeres, előre meghatározott program szerinti előadásokat. Üdvözli az Egyesült Államokban létrejött börtönújságot és annak hatására az első magyar „fogházi újságot”, mely Bizalom címmel 1929-ben Vácott jött létre „egy lelkes patronage hölgy, Nagy Emilné Göllner Mária buzgólkodásaként.”l3 Fontosnak tartja a test ápolását is, mint közegészségügyi követelményt, „amit a raboktól nem szabad sajnálni, sőt pont arra tekintettel, hogy azok nagy része a szabad életben a legelemibb egészségügyi szabályokkal sem törődtek, ezeket módszeresen rá kell szoktatni a testápolási szabályokra. Ez nem fényűzés, hanem a nevelés elemi szabálya.”1! Amint azonban hangsúlyozta Finkey Ferenc az elmélet és a gyakorlat egészséges összhangját, nagy súlyt helyezett a büntetőjogi alapok megértéséhez szükséges jogbölcseleti, elméleti képzésre is. Finkey szerint az igazságosság és a szükségesség eszméje képezi a büntetőjog alapvető elvét és egyúttal a büntetőjog bölcsészeti alapját. A mai tételes jog és tudomány vezéreszméi pedig a megtorlás, s az annak alapját képező egyéni felelősség, a megelőzés, vagyis a társadalmi védekezés, az egyéniesítés és az emberiesség. Az igazságosság és a szükségesség (hasznosság) viszonyát illetően úgy foglalt állást, hogy ezek nem zárják ki, sőt feltételezik, illetőleg kiegészítik egymást. A büntetőjogi tankönyvekben adott elméleti alapozás mellett gyakorlatilag egyedülállóan jogbölcseleti tankönyvet is készített. És bár nem hozott létre önálló jogbölcseleti irányzatot, 12 év e tárgybani oktatómunkájának eredményeként az 1908-ban megjelent „A tételes jog alapelvei és vezéreszméi” című, I. kötetnek szánt 463 oldalas munkája alapos összefoglalását adja mindazoknak a bölcseletelméleti ismereteknek, amelyeket a jogi képzésben feltétlenül szükségesnek tart. Mindezeket azzal a szilárd meggyőződéssel adta olvasói elé, hogy a jogbölcsészetre, vagyis a jog alapelveinek és vezéreszméinek ismeretére a joghallgatónak és a gyakorlati jogásznak feltétlenül szüksége van. A jogbölcsészet iránt a gyakorlati jogászközönség közönyét azzal kívánta eloszlatni, hogy „tudományunkat az észjogi és a szociológiai egyenruhából kiszabadítva, reális alapon, mint a tételes jog bölcsészetét, de az idealizmus, az eszmék kultuszával, világos szabatos nyelven s jogászokra és laikusokra is gyümölcsöző módon, egyetemes összeha12 Finkey Ferenc: Biintetéstani problémák, Budapest, 1933. 23. idézi Tari Ferenc: Az időszerű Finkey, in Dr. Finkey Ferenc emlékkönyv (Szerkesztette: Szathmáry Béla) Sárospatak, 1995. 93-94. 13 Finkey: Biintetéstani problémák, Bp. 1933. 143. 14 Finkey: Büntetéstani problémák, Bp. 1993.140. 105
