Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Pocsainé Eperjesi Eszter: Bibliai növénymotívumok az úrihímzéses úrasztali terítőkön
Pocsainé Eperjesi Eszter Bibliai növénymotívumok az úrihímzéses úrasztali térítőkön1 A Sárospataki Református Kollégium Múzeumában őrzött egyházművészeti anyag első darabjai a 19. század végén kerültek be gyülekezeteinkből a gyűjteménybe. Jelenleg csaknem 1000 darab úrasztali terítő, kendő és takaró van Múzeumunkban. Az úrihímzéses úrasztali térítők száma közel 300 darab. Ezek a térítők felbecsülhetetlen kincsei református egyházunknak. Mi is tulajdonképpen az úrihímzés? A 16-17. században - amikor a magyarság legsúlyosabb harcait vívta a török ellen —, egy különösen szép, Európában is egyedülálló hímzésfajta terjedt el hazánkban. Mintha a térítők szépsége és ragyogása megerősíteni akarná a magyar ember jövőbe vetett hitét, a három részre szakadt ország megmaradásának reménységét. Hazánk az akkori keleti és nyugati világ találkozási pontja volt, egyformán érte a stílusáramlatok hatása. Erős nemzeti, művészi kultúra és sajátos magyar jelleg kellett ahhoz, hogy textilművészetünk ezen páratlan emlékei örökbecsű értékké váljanak. A viszontagságokkal, háborúkkal terhes 150 éves török uralom korszakára esik a magyar úrihímzés kibontakozásának és virágzásának ideje. Vessünk egy pillantást a magyar hímzés történetének kezdetére! Magyarországon Gizella királynénak, I. István feleségének hímzőműhelye volt a legelső. Hiteles bizonyítéka ennek a koronázási palást. A középkor számos zárdájában készítettek miseruhákat, különféle egyházi hímzéseket. A 13. században IV. Béla királyunk lányáról a Margit-legendában olvashatjuk, hogy a Nyulak- szigetén /mai Margitsziget/ ebéd után „kézimunkát tesz vala”. Nagy Lajos feleségéről, Erzsébetről feljegyezték, hogy „egyházi ruhákat hímez, drágakővel és gyöngyökkel kirakva”. Királyi udvarok és apácazárdák után a nemesi udvarházakban is kezdett elterjedni ez a pazaran szép hímzés. A 15. századból vannak adataink arra, hogy városainkban számos hímzőmester élt és dolgozott. A magyar királyok, az erdélyi fejedelmek és a főurak udvartartásához hozzátartozott a hímzőmester. A hímzők, vagy ahogy régen nevezték, a varrók céhe Budán már a korai reneszánszban működött, a vidéki városokban csak később alakult meg. A 15 — 17. századi hazai mestereink sorából néhány név: Seydenhafter György 1486-ban polgárjogot nyert, és a városi közgyűlés tagja lett. Nyilassi Bona nevű varró- és gyöngyfűző mester András nevű inasával Egerben működött. Egyetlen női név található a hímzőmesterek sorában, Hímvarró Kataliné. A 16. században már mintakönyvek is forgalomban voltak. A legkorábbi hímzésmintakönyv: „Furm und Modelbüchlein. Augsburg, 1523”. Ezt a kiadást követték Velencében és Németországban megjelent mintakönyvek. 1 Elhangzott Sárospatakon 2008. június 6-án, a Kollégium udvarán létrehozott Bibliai Kert megnyitása alkalmából rendezett konferencián. 86
