Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Tonhaizer Tibor: Luther után - Marx előtt. Egyházak a történelem és az ideológiák sodrásában

Luti imi után Marx i.lő'it

de a személyes gondolkodás elsőségét átvette a személyes tapasztalat. Bizonyos értelemben kontinuitás figyelhető meg a romantika és a felvilágosodás között: a romantikus ember sem bízik a tradíciókban, sem az intézményekben, hanem csak önmagában.”2(l

Tömegek tértek vissza a katolikus egyház kebelébe, de ettől függetlenül a protestantizmuson belül is volt némi mozgolódás. A vallási megélénkülést jól mutatják az 1817. évi események, valamint a pietizmus- nak és az ortodoxiának a szinte egy időben történő megerősödése. A németországi protestánsok ugyanis 1817-ben ünnepelték a reformáció háromszáz éves jubileumát, melynek keretében igyekeztek mindennemű felekezeti torzsalkodást háttérbe szorítani. Poroszországban és néhány kisebb államban megvalósult a protestáns felekezetek uniója, mely valamivel korábban még elképzelhetetlennek látszott. Az egyesülés folyamatában nem kis szerep jutott a még mindig ható racionalista és szupranaturalista gondolkodásnak, mely szerint józan emberi belátás következtében egyesíthetőek a végeredményben egy7 tőről fakadó és nagy vonalakban ugyanazt a tradíciót képviselő protestáns felekezetek. 1817. október 18-án került megrendezésre az ún. Wartburgi Ünnep, melynek keretében a romantikus, hazafias és vallásos lelkesedéstől átfűtött egyetemi ifjúság megalapította a német diákszövetséget. A diákszövetség programjában ott szerepeltek az alapvető keresztény-nemzeti kérdések is. Két héttel később, 1817. október 31-én Klaus Harms kiéli lelkipásztor Lutherhez hasonlóan 95 tételben foglalta össze álláspontját kora nagy vallási problémáiról, olyan vitapontokat feszegetve, amelyek szemben álltak a nemrég elindított reformfolyamatokkal.

Harms tételei egyfajta visszalépést jelentettek az ortodox luthera- nizmus irányába, hiszen szerzőjük megkérdőjelezte nem csak a vallási racionalizmust, de magának az uniónak a létjogosultságát is, előtérbe helyezve a hitvallási iratok szellemiségéhez való ragaszkodás fontosságát. Tételei ellen legalábbis kezdetben feltűnően sokan tiltakoztak, reflexiójaként pedig mintegy7 kétszáz kisebb-nagyobb terjedelmű írás látott napvilágot. Az ortodoxia mellett azonban szinte párhuzamosan kezdte szárnyait bontogatni az un. modern pietizmus, mely zászlajára tűzte az atyák hitéhez való visszatérést, vagy7 legalábbis azt a szándékot, hogy a nagy reformáció első nemzedékének nagyjait mélyebb szinten kell kutatni a jövőben. Az új ébredési mozgalom és teológia, melynek központját Würtembergben kell keresnünk, igen pozitív módon hatott a németországi protestantizmus életére, s ugyanakkor kitermelt magából egy7 teljesen megújhodott teológusnemzedéket. A teljesség igénye nélkül emelhetjük itt ki például Ludwig Hofacker, Johann Christoph Blumhardt, Samuel Collenbusch és Friedrich Perthes nevét.

Többek között ezek a teológusok is felléptek a porosz uralkodó, III. Frigyes Vilmos (1797-1840) azon törekvése ellen, miszerint az egyesí- 20

20 Colijn, i.m. 342.

19