Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében
Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében den egyéb hangot elnyomó robaja miatt; Tomas nem tud segíteni Jónásnak, nem tud vigaszt nyújtani Jonas özvegyének). A kimondott szó elégtelen a szeretet közlésére (hiába írja le Marta, hogy szereti Tomast, ezzel még nem tudja kifejezni szeretetét); hamis biztonságérzetbe kényszerít (Tomas prédikációi a szeretet Istenéről); szétzúzza a kapcsolatokat (Tomas és Marta beszélgetése az iskolában). A Gibson által a filmbe beleeró'ltetett „megváltás dráma” helyett inkább illik a két főszereplő „kapcsolatára” Pilinszky partra vont halainak a vergődése, akiknek szája „a semmiségbe tátog, / száraz űrt harap /... / szúró kövek, kavicsok közt / fuldokolva kell / egymás ellen élnünk-halnunk! / Szívünk megremeg. / Vergődésünk testvérünket / sebzi, fojtja meg. / Egymást túlkiáltó szónkra / visszhang sem felel; / öldökölnünk és csatáznunk / nincs miért, de kell.”10? A filmtrilógia főszereplőinek hivatása a kommunikáció (David író, Tomas igehirdető, Ester fordító), de egyikük sem képes a valódi kommunikációra. Tomasnak lelkészként az emberekkel és Istennel is kapcsolatot kellene teremtenie, de ahogyan az embereket is csak mankónak használja, úgy Isten felé is csak megerősítésért fordulna: gyenge ember. A filmvégi istentisztelet az első igazi kommunikációs pillanat. A Tükör által homályosanhoz hasonlóan a hangsúly most sem a szavakon van, hanem magában a Marta felé fordulásban, amikor Tomas megérti, hogy egyetlen ember elég ahhoz, hogy megtartsa az istentiszteletet. Hogy ezt az odafordulást mi motiválja, az nem világos (félelem, hogy elveszíti Martát, hogy még mélyebb lesz magánya stb.), ez azonban kevésbé jelentős, mint maga a tett, az esemény. Bergman maga is megfogalmazta ezt: Mindegyik filmben van egy pillanat, mely a kommunikáció, az emberi kapcsolat pillanata. „A Papa beszélt velem” a Tükör által homályosan végén; a lelkész, aki Marta miatt tartja meg az istentiszteletet az üres templomban az Úrvacsora végén; a kisfiú, aki Ester levelét olvassa a vonaton A csend végén. Rövidke pillanat a filmekben, de lényeges pillanat. Ami leginkább számít az életben az az, hogy képesek vagyunk-e kapcsolatba lépni a másikkal. Máskülönben halott vagy, mint ahogyan olyan sokan halottak ma. De ha képes vagy megtenni az első lépést a kommunikáció felé, a megértés felé, a szeretet felé, akkor nem számít mennyire nehéz is lesz a jövő - és nem lesznek illúzióid afelől, hogy a világban lévő összes szeretet mellett az élet még lehet pokolian nehéz - ez a megváltás. Csak ez számít.107 108 Jacques Ellul Isten hallgatásában109 látja a nyelv, a kimondott szó, a beszéd válságának okát. Ha Isten hallgat, akkor nincs külső végső hivatkozási pont, nincs Isten Igéje. Isten beszél, ezért lesz az ember is képes beszélni. A kezdeti 107 Pilinszky János: „Halak a hálóban”, részlet. 108 „A candid conversation” 109 Jacques Ellul: Hope in Time of Abandonment, ford. C. Edward Hopkin, New York, The Seabury Press, 1973. Ellul különbséget tesz Isten csendje vagy hiánya és Isten halála között. Ez utóbbit a csend metafizikájából levezetett elvétett filozófiának tartja. I.m. 98. 4-es lábjegyzet. 41
