Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében
Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében élni. Ezt Bergmannak Bach zenéjéhez való vonzódásával próbálja alátámasztania Messzebbre visz az, ahogyan Tillich értékeli a modern művészetet. Szerinte a modern művészet leleplezés, „alkotói képesek meglátni létezésünk értelmetlenségét, részesednek annak reménytelen voltában. Ugyanakkor van bátorságuk, hogy szembenézzenek vele, és kifejezzék azt...”?6 Az Úrvacsora lelkésze a Tillich által bemutatott „szorongás korának” a gyermeke. Nem a végzet és a halál, vagy a vétek és a kárhoztatás, hanem az értelmetlenség és az üresség, azaz a „Semmi” miatt szorong.?? Tomas már korábban elveszítette a kapcsolatot a „minden értelemnek értelmet adó értelemmel”, amikor szembesítette Istenét a valósággal. Az Isten tárgyiasítása annak érdekében, hogy magyarázatot találjon a rossz és a gonosz problematikájára a pók-isten kép kialakulásához vezetett. Amikor az ember Istent egy rendszerbe próbálja belefoglalni, objektummá próbálja tenni, „Isten úgy tűnik fel, mint egy legyőzhetetlen zsarnok, mint az a lény, akivel szemben egyetlen más lénynek sincs szabadsága és alanyi valósága.”?8 Amíg felesége élt, ő óvta meg Tomast a pókistentől. Felesége halála úgy jelentett összeomlást számára, hogy kénytelen szembesülni a „végső meghatározottság elvesztésével”. A tradíció (az istentiszteleti liturgia, a tanok) sem töltik meg számára tartalommal a jelent: üresen konganak a liturgikus szavak az üres templomban. Tomas hangot hall a templomból, átszalad, de senki sincs ott: csend van. Abszurd, értelmetlen mindaz, amit az oltárkép kifejez, amit a rendszerbe foglalt isten képvisel. Több elem- ző?? is utal a tillichi „Isten fölötti Istenre”, „a teizmus Istene fölötti Istenre” az Úrvacsora végén megszülető új hittel összefüggésben, „aki akkor tűnik elő, amikor Isten eltűnik a kétség miatti szorongásban”.100 Ez azonban kérdéses. Tomas számára elérkezik ugyan a heideggeri „elhatározottság” pillanata,101 annak lehetősége, hogy tudatos cselekedettel ön-maga legyen: „Nincs Isten. ... Szabad vagyok.”, és a film végén lévő döntés is ugyanezt a vonást hordozza magában: az új szabadsággal élve, a körülmények, a hagyomány, a szokás, saját hitvesztése ellenére dönt úgy, hogy megtartja az istentiszteletet, és az önmagáért való lét mintha a másikért való létbe változna át: mindezt Martáért teszi. De ennél nem jut tovább.102 Az Atyaisten térde között agonizáló Krisztusban csak az Istentől elhagyatottságot látja, azt már nem, hogy a Fiú pana?5 Francis A. Schaeffer: How Should We Then Live? - The Rise and Decline of Western Thought and Culture , Old Tappan, New Jersey, Fleming H. Revell Company, 1976, 202-204. Francis A. Schaeffer: Aki VAN, ford. Lengyel András, Budapest, Harmat, 1996, 48. Nem Schaeffer az egyetlen, aki abba a hibába esik, hogy kategorikus megállapításokat tesz Bergman vallásosságáról, ill. vallástalanságáról, és azon keresztül próbálja filmjeit érteni. Ugyanezt teszi például Singer idézett műve is. 96 Paul Tillich: Létbátorság, ford. Szabó István, Budapest, Teológiai Irodalmi Egyesület, 2000,155. ?? Tillich i.m. 44-63. 98 Tillich i.m. 191. 99 Ketcham i.m. 169; Bird i.m. I43kk. 100 Tillich i.m. 196. 101 Ld. erró'l Tillichet i.m. 156. 102 Ketcham éppen ezért kockáztatja meg a „Marta apoteózisa” elméletet. I.m. 172. 39
