Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Alap P. F. Sell: A református teológia gyökerei, fejlődése és jövője
Alan P. F. Sell szükség, mely komolyan veszi intellektuális ellenfeleink feltevéseit és érveit. Azt se felejtsük el soha, hogy a még egyházunkban lévők között sokaknak vannak olyan kérdései a hittel kapcsolatban, melyek zavarják őket, és amelyekről úgy érzik, hogy nem tudják - nem merik - megfogalmazni, vagy azért, mert feltételezik, hogy kérdéseik nem kapnának elegendő választ, vagy mert félnek attól, hogy lesújt rájuk az isteni büntetés állítólagos hitetlenségük miatt. Ha nem vesszük komolyan az egyháztagok őszinte intellektuális kérdéseit, kudarcot vallunk a pásztorál teológiában-, ha nem vesszük komolyan a „kívülálló” — akár erőszakos vagy szelíd - bírálók őszinte intellektuális kérdéseit, kudarcot vallunk a misszióban. Ha nem vesszük komolyan a közös — akár episztemológiai vagy etikai — alapot, amelyen megállhatunk azokkal, akik nem osztoznak hitünkben, kudarcot vallunk az ökumenizmusban, melynek az a célja, hogy az egész lakott föld dicsőítse Istent. III. Harmadik és egyben utolsó megállapításom: ahogyan haladunk előre, teljes mértékben számolnunk kell azzal, hogy a reformátusoknak olyan teológiai módszerük van, mely szervesen összefügg a Szentlélekről szóló tanításukkal és kiegészített ekkléziológiájukkal (completed ecclesiology), de amely több ponton is visszaéléseknek van kitéve. A pozitív tézis az, hogy a reformátusok jobb pillanataikban megértették, hogy Isten Igéjét, mely Isten népének szól, a Szentlélek érteti meg a Biblián keresztül, az egyház közösségében. Ebben az összefüggésben az „egyház” együttesen jelenti a helyi közösséget (gyülekezet) és annak a hitnek az örökségét, melynek részese. Ez az alapelv legalább két oldalról is támadható. Először is, történelmünk során időnként éket vertünk a Szentlélek, a Biblia és az egyház közé olyan módon, hogy az egyik oldalon egy individualista spirituális nemzedéket, a másik oldalon pedig biblikus fundamentalistákat hívtunk életre - melyek közül egyik sem igazán törődik a közösséggel, mint ami Isten Igéjének testületi hallgatója és tanulmányozója. Másodszor, a gyakorlatban az egyháznak túlságosan gyakran csak egy bizonyos része feltételezte azt, hogy neki van joga, vagy tőle várják el, hogy értelmezze az Igét. Ezzel közeledünk ahhoz, hogy megmagyarázzam a „kiegészített ekkléziológia” fogalmát. Hiszem, hogy amikor az angol és walesi ortodox disszenterek és amerikai örököseik a politikai helyzet összefüggéseiben tanulmányozták a Bibliát, ezzel kiegészítették a református tradíció egyházrendjét azzal, hogy Isten egész népét beölelték az egyház mint test papi kormányzásába. Kálvin úgymond a presbitereket és a diakónusokat bízta meg feladatokkal; a kongregacionalisták és egyes baptista csoportok a kormányzást Isten egész népében gyökereztették.1« Ide vezethető vissza az egyházi összejövetelek fontossága, ahol az Ige és a sákramentumok elhívott szolgájának vezetésével a szentek összegyűlnek, hogy elismerjék Krisztus Úr voltát az egyház egész élete és bizonyságtétele fölött, és egyetértést (nem csak többségi véleményt) keressenek Őbenne. Itt is vannak természeteu Ld. Alan P. F. Sell: Saints: Visible, Orderly and Catholic. The Congregational Idea of the Church, Geneva, World Alliance of Reformed Churches and Allison Park, PA, Pickwick Publications, 1986. 18
