Sárospataki Füzetek 11. (2007)

2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Tod und Trommel

Tod und Trommel

hatott, ám másféle befogadói attitűdöket, a használat egészen más módjait feltételezte, mint a freskó. Míg az a közösségi térben a közös vallási tapasztalat része volt, addig a metszetsorozat a „magánáhítat képeihez” közelített. Ezeket a metszeteket a Biblia olvasásához, vagy egy imádságos könyvhöz hasonlóan gyedül forgatta az akkori ember. Másfelől, ehhez mérten, megváltozott a kép kommunikációs stratégiája is. Míg a korábbi ábrázolások jobbára egy nagy — olykor monumentális — kompozícióba sűrítették a haláltánc szöveges hagyományából merített elemeket, s e kompozíció vezérmotívuma valóban tánc — sokszor körtánc — volt, addig Holbein különálló képekből szerkesztett sorozatot készített. Itt a tánc motívuma már nagyon nehezen fedezhető fel, ám ez a szerkesztés lehetőséget adott számára arra, hogy az egyes jeleneteket sokkal erőteljesebben dolgozza ki, más-más — sok esetben jelentéssel telített — kontextusba állítva alakjait. Ezen felül megváltozik a képi kommunikáció didaktikus karaktere is. Korábban, a középkori hagyományban sokkal erősebben gyökerező haláltánc- ábrázolásokon a néző egy sajátos párbeszéd — a halál s a halandó szóváltásának — „fültanúja” lehetett, illetve a kép és a képen olvasható felirat által a halál maga kiszólt a képből az azt néző halandóhoz. Hol- beinnél ellenben a kép „saját jogán” van jelen, saját mondanivalóval bír, ami külön olvasandó; s hozzá kapcsolódik egy rövid szöveg (az ábécénél egy bibliai igevers). A kép-szöveg egymásra vonatkozása nem minden esetben egyértelmű, jelentésük megfejtéséhez — s a kép önálló, koherens kompozícióként történő értelmezéséhez is — a befogadó aktív közreműködése szükséges. Vagyis: a korábbi erősen didaktikus, önmaga jelentését a néző szájába adó kép helyett egy összetett, rétegzett jelentésű rejtvénnyel találkozunk. A kép olvasását, a rejtvény megfejtését a képelemek segítik, melyek a memento mori gondolatától a vanitas festészet műfaján keresztül a haláltánc sorozatot az allegorikus képek, illetve az allegória-könyvek világába emelik.

Az allegorikus ábrázolás sajátos logikáját jól érzékelteti Andrea Vesali- us (1514-1564) „De Humani Corporis Fabrica” c. műve 1543-as kiadásának címlapjára Johannes Oporinus által készített metszet.

153