Sárospataki Füzetek 11. (2007)

2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Tod und Trommel

Tod und Trommul E két kiadvány azzal együtt, hog}' nem közvetlen kortársa az elemzett ábrát tartalmazó könyvnek, éppen azt bizonyítja, hogy e képzettársítás — Tod und Trommel - térben és időben mennyire elterjedt volt. Az ábra két részre van osztva, s az elemzés során először ezeket a része­ket vesszük szemügyre önmagukban, majd a gondolatmenetet a részek összeillesztésével s annak tanulságaival zárjuk. Az abc-k Az ábécé megtanulása az olvasás (és írás) tanulásának első lépése. Az ábécé azonban azért is fontos, mert rendje a szövegbe zárt világ, a vi­lág verbális reprezentációi rendszerezésének egyik alapvető elve. Mire a humanizmus, a reformáció és a vele párhuzamosan, illetve részint reá adott válaszként meginduló katolikus reformtörekvések által ideo­lógiailag is megtámogatott, széles körű iskoláztatás programja Euró­pában gyakorlattá vált, az ábécé tanításának is számos eljárása fejlődött ki. Az ábécé tanításának három fontos részterülete volt (van): a) a vizuális jel olvasásának (és írásának) tanulása; b) a jelhez kapcsolt hangérték rögzítése; c) a jelek rendjének memorizálása. Mindháromhoz gyakorlatilag a kezdetektől fogva kapcsolódtak vizuá­lis, vizualizált segédeszközök, melyeket nagyjából két csoportba sorol­hatunk: 1) „empirikus” — vagy a hangalak vagy a betű formája tanításához va­lamilyen tapasztalatot használ fel analógiaként. PL állatok, tárgyak ne­vének kezdőbetűje az adott betű, vagy állatok és tárgyak formája ha­sonlít rá. Esetleg az állatok által kiadott hangok (mármint ahogyan egy adott kultúrában az állathangokat értelmezik) modellálják az adott be­tű hangértékét. Erre az eljárásra kiváló példa Comenius Orbis pictusa

Next

/
Thumbnails
Contents