Sárospataki Füzetek 11. (2007)

2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Tod und Trommel

Nag}' Károly Zsolt

vallásiként történő azonosítását és vizsgálatát. A kvázi-vallási és sui generis vallásiként definiált) jelenségek közös perspektívába vonásának azonban ezen túl egy másik hatása is van: a transzcendens felfüggesztése utóbbiak esetében azok társadalmi összetevőire irányítja a figyelmet. Mindkét esetben olyan dimenziók nyílhatnak fel a kutató számára, melyek miatt Geertz definícióját joggal nevezhetjük heurisztikusnak.4

Másfelől Geertz meghatározása — mely Dürkheim és Weber nyomában jár ugyan — ötvözi a vallásdefiníciók két alapvető típusát: egyszerre szubsztantív és funkcionális. Szubsztantív, amennyiben (1. a definíció 1. pontját) meghatározza, hogy minek tartja a vallást, ugyanakkor alapvetően annak funkcióira koncentrál. Azzal azonban, hogy a vallást szimbólumok rendszerének tekinti, egyrészt „szubsztanciáját” meglehetősen tágan határozza meg, másrészt nagyon erősen utal arra, hogy azt a kultúra elválaszthatatlan részének tekinti. Geertztől számos — természetesen zömében összetartó — kultúra-definíciót ismerünk. Most idézett tanulmányában a kultúra fogalmát úgy határozza meg, mint ami,,szimbólumokban megtestesülőjelentések történetileg közvetítettformáitjelöli, a szimbolikus formákban kifejezett örökölt koncepciók azon rendszerét, amelynek segítségével az emberek kommunikálnak egymással, állandósítják és fejlesztik az élettel kapcsolatos tudásukat és attitűdjüket.

Ha összehasonlítjuk a két definíciót eg)' nagyon fontos egyezést találunk közöttük: mindkettőben központi szerepet játszik — kimond- va-kimondatlanul — a kommunikáció fogalma. A kultúra ugyanis — és ez lényegében a vallásról is elmondható — a társadalmi kommunikáció folyamatában jön létre, formálódik. Sőt, e kommunikáció keretein kívül egyik sem létezik. Ha leküzdjük az iméntiek hallatán esetleg feltámadó ellenkezésünket, rá kell jönnünk, hogy mindez a teológia számára sem ismeretlen. Gondoljunk egyfelől a „Logosz” fogalmára és annak szerepére a keresztyén teológiában, vagy gondoljunk az „Igaz Egyház” ismérveire a reformátori teológiában. Ez utóbbi azért is sajátos példa, mert a kommunikáció nagyon összetett mintáját tartalmazza. Mint tudjuk, Igaz Egyházról csak ott beszélhetünk, ahol Isten Igéje húdettetik. Ez pedig nem csupán azt jelenti, hogy az egyház Isten hívó szava által jön létre, hanem azt is, hogy ott áll fenn, ahol Isten folyamatosan szól, és az ő szavának interpretációja is folyamatos.

A kultúrának és vallásnak ezt a két, egymással szorosan összefüggő meghatározását alapul véve szeretném a vallás, mint kulturális rendszer működésének néhány aspektusát körbe járni.

4 Ebben hasonlít Rudolf Otto szent fogalmára. 1 Geertz i.m. 65. p.

148