Sárospataki Füzetek 11. (2007)

2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Szathmáry Sándor: A szabadság teológiája

Dr. Szcitbmáry Sándor

rajta hatalmam” (Jer 20,9). Jézus hasonlóképpen szól: „A^ért jöttem, hogy tiiyet bocsássák a földre és mennyire szeretném, ha már lángolna. Keressjséggel kell azonban még megkereszjeltetnem, és mennyire szorongok, míg ez végbe nem megy ” (Lk 12,49-50). Jézus a teológia szabadságát ennek az új üzenetnek, vagyis Isten országa eljövetelének meghirdetésében látta, és erre odaszentelte életét, vállalta a halált, hogy ennek nyomán az égből hozott tűz az egész földre eláradjon. Vállalta az újat és tudta, hogy ez csakis életodaadásából születik meg, de ez fogja majd az embert átalakítani, a földet, a világot megújítani.

Pál apostol is ennek a teológiának a szenvedélyes hirdetője volt. Amikor Krisztus megragadta, kárnak és szemétnek ítélt mindent. A régi törvényt, mely eddig életét, elméjét, szívét lekötötte, páradan bátorsággal nevezte olyannak, melyet el kell dobni, hogy az új előtt akadállyá ne legyen. A megváltás teológiájában, melyet megfogalmaz, az új olyan mértékig fölötte van a réginek, hogy bátran ezt vallja: Nincs megfelelés a régi Adám és az új Adám között. Nem az történik, hogy amilyen mértékben vétkezett a régi Adám, olyan mértékig igazítja ki Isten a csorbát, és állítja vissza a régi állapotokat. Sokkal inkább Isten a megváltásban, nem renovál, azaz a régit újítja meg, hanem megteremti azt az újat, melyben nem egyszerűen a régi megy át egy kis javításon, hanem egy soha nem volt új születik. Az első szint a lelki, a második szint a szellemi. ..Az első ember, Adám, élőlénnyé lett, a~ utolsó Adám pedig megelevenítő Ulekké” (lKor 15,45). Vagyis az ember a teremtésben élő lélek lett, azaz psziché, míg a második Adám pneuma, azaz isteni szellem által teremtett, új létvalóságot hordozó személy, akinek az élete már az Isten életének része. Az ember, aki eddig földi teremtmény volt, most égi életvalóságot kap, azaz Lelket, isteni életet, Krisztushoz való hasonlóságot. A szabadság teológiája a teológiának abban a szabadságában van, hogy Istentől újakat tanul. „Ezért, ha valaki Krisztusban van íj teremtés asy a régi elmídt, és íme új jött létre” (2Kor 5,17). Ez a vers is századokon át mostoha sorsra jutott, mert a régi fordítás így szólt: „íme újjá lett minden”. A bibliafordítás során az egyik bibliafordító felkiáltott: Hiszen itt nem az van, hogy a régi megújul, hanem az, hogy új jön létre. Ez a szabadság teológiája, hogy vállalja az újat, vagyis a teológia szabad, hogy régi önmagától eloldódjon. A bibliafordítás során ez abban mutatkozott meg, hogy az említett helyeken, a hagyományos fordítást elhagyva a megtalált újat merte vállalni.

Mi következik ebből? Az újat vállalni kell, nemcsak a teológiában, de a történelemben is. Vagyis Isten művét felismerni és ezt bátran megfogalmazni. A teológia 1956-ban nem vizsgázott jól. A történelmi újnak a befogadására, mely már itt dörömbölt, nem volt alkalmas. Bár az új folyóiratban a „Reformációban” melynek csak egy száma jelent meg, Molnár Miklós szépen ír arról, hogy az új bort új tömlőkbe kell tölteni, de ezt akkor még nem tudtuk felfogni. Még a pikkely nem hullott le a szemünkről, amint ez az emmausi tanítványokkal is történt. Még nem értettük meg a próféciát, melyet Jeremiás mondott: , fieri eljön az idő, amikor megbüntetem

60