Sárospataki Füzetek 11. (2007)

2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Szathmáry Sándor: A szabadság teológiája

Dr. Szpthmáiy Sándor

az életre Isten szabadítása révén, és így, ennek a keresztségnek, a tengerből való szabadulásnak az eredménye az volt — ahogy Isten mondta — „Izrael az én egyszülött fiam” (2Móz 4,22). Az, aki Isten fia, Isten létének a részese, vagyis a szabadságot, mint az emberi élet legmagasabb lehetőségét érte el. Pál újszövetségi szinten ezt így fogalmazza meg „Nem a szolgaság lelkét kaptátok a félelemre, hanem a fiúság lelkét" (Róm 8,15-16). Isten a szolgaság házából hívta ki Izráelt, amikor Egyiptomból kimentette, és a fiúság méltóságába emelte, amikor a szövetség részévé tette. A szabadság ünnepélyes deklarációja az tíz parancsolat első igéje: „En vagyok az Ur a te Istened aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából” (2Móz 20,2). A szabadság azért olyan hatalmas a nép számára, mert mögötte ott áll a szolgaság és a halál. Ebből a háttérből fénylik a szabadság, mint az élet teljességének megnyerése és ígérete. A szabadság tehát nem egy fogalom, hanem történés és tapasztalás, út amely az életre vezet. A szabadságnak ezt a megtapasztalását írja le utolérhetetlen szépséggel, a költészet kelléktárát felhasználva Dávid a 18. zsoltárban. „Eenjúlt a magasból és fölvett, a nagy vizekből kihúzott egem... tágas térre vitt ki engem... ” (Zsolt 18,17.20).

1.2. Babiloni fogság

Az Ószövetségnek van azonban egy másik történeti eseménye, mely az Egyiptomból való szabadulásnak éppen az ellentéte. De ennek ellenére a szabadság hatalmas üzenetét ragyogtatja fel. Ez pedig a babiloni fogság. Egyiptomból kihozta Isten ez ő népét, Babilonba pedig bevitte. Amott a fogságból kiléptek, itt pedig a fogságba beléptek. Ott a halálból megmenekültek, itt a halál szorításába jutottak. A meglepő azonban az, hogy ennél az eseménynél mégis megszólal a szabadság hatalmas himnusza, mely hirdeti azt, hogy kicsoda az Isten és hogy a szabadság elszakíthatat- lanul hozzá tartozik létmódjához. Hogyan szólal meg ez? Isten Jeremiáson keresztül üzenetet küld a népnek, amely így szól: „Eft mondja az Ur: Majd, ha eltelik a babiloni 70 esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom e%t a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre. Alert csak én tudom, mi a tervem veletek — így sefti az Ur békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek” (Jer 29,10-11). A szabadságnak ez a felséges üzenete eléri a fogságban lévő népet, mert Isten tudja, hogy szabadság nélkül nem lehet élni. Bár ez a jövőbe mutat, a távlata egyenesen 70 év, de ez a jelen minden napját is beragyogja, békét, azaz beteljesült gazdag életet tervez az Ur. De, hogy a szabadságnak ez az üzenete még erősebb legyen, vagyis az isteni megbocsátásra épüljön fel, megszólal újra Jeremiás, és hirdeti, hogy a szövetség, melyben a szabadság a nép számára egykor olyan diadalmasan jelent meg ahogyan láttuk, Isten oldaláról nem tört össze a fogsággal. Isten megbocsát, és a szövetségnek meg fog jelenni eg}7 új, gazdagabb értelme, új isteni formája, melyet Jeremiás, Krisztus előtt 500 évvel már új szövetségnek mond, mely az előzőt mindenképpen felülmúlja (Jer 31,31- 34). A szabadságot nemhogy megvonná Isten a néptől, hanem a szabad54