Sárospataki Füzetek 10. (2006)
2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Az igehirdetés mai problémái
AZ IGEHIRDETÉS MAI PROBLÉMÁI ményes munka pedig — rendkívül sokféle és szerteágazó témáival — azokat a feltétellel vizsgálja, ahol az egyháznak mai és jövőbeni életében a legkülönfélébb belső emberi törekvésekkel szükségképpen számolnia kell. Mindkét kötetnek közös jellemzője, hogy az igehirdetéssel még csak érintőlegesen sem foglalkozik. Ez azért különös és feltűnő, mert az egyháznak lényegi, alapvető és elengedheteden feladatát helyezi sajátos háttérbe. Annak a krisztusi rendelkezésnek mikénti teljesítését, amely az „elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket”10, az egyház mellőzhetetlen kötelességévé avatja. Mert az Ige hirdetése nélkül nem egyház az egyház. Lehet valamiféle páratlan precizitással működő emberi közösség, de ha kereteiben az Ige közlése, hirdetése — bármilyen oknál fogva — nincs jelen, mint Krisztus egyháza nem létezhetik. Az említett két mű ebbeli hiányosságát persze kellően indokolhatja egyetlen tény, amely jelzi, hogy az egyházon belül az igehirdetés körül minden rendben van. Javítani, módosítani, kiegészíteni semmit sem kell. Ám ez aligha valószínű. Két okból is. Egyik, hogy az egyház Urának személyes távolléte miatt ezt a feladatot a tanítványoknak kell elvégezniük, és mert ez utóbbiak ezen a földön emberköntösben élnek, tevékenységük tökéletlensége eleve adott. Hogy mennyire az, annak ma már általánosan elfogadott az a felismerés a bizonyítéka, amit — előzőleg már idézve — így fogalmaztunk: „az egyház nem képes elérni a ma emberét.” A sokféle lehetőség egyikével, tehát az igehirdetéssel sem. Ha pedig ez így van, az egyház jövőjének vizsgálata — a Lélek segítségének állandó keresése mellet — nem mellőzhető. Bár késett vele, de valóban nem is mellőzte. Mert az a Klaus Douglass /továbbiakban: Szerző/, mint evangélikus lelkész, aki — a már többször idézett — „Az új reformáció c. kötetét megírta, új, „Isten szeretetének ünnepe” c. opusában az igehirdetés problematikájával külön fejezetben foglalkozik. Hogy hogyan és miként, azt a következőkben próbáljuk összefoglalni és néhány töredékes kritikai gondolattal kiegészíteni. Hiszen tökéletest ő sem alkotott, ám kritikusa még kevésbé vallhatja magát annak. Mindkettőjük írását az egyházi hűség inspirálja. II. Amit a szerző helyesen lát — és amit nem Induljunk ki abból, hogy az „Isten szeretetének ünnepe” c. kötet voltaképpen nem más, mint protestáns istentiszteleti rendünk - többkevesebb változattal — ma gyakorolt liturgiájának kritikai áttekintése. Szándékát illetően három - világosan megfogalmazott — „alapvető szempont”/?/ zsinórmértékéhez igazodva. Az egyik, hogy a mű gondolataival megpróbáljuk kiszabadítani az „egyszemélyes showműsor” műfajának megkötöttségéből. Az Újszövetségben nem a lelkész vagy a lelkésznő tartja az istentiszteletet, hanem a gyülekezet egésze ünnepli azt. A másik ">Mt: 28:19. 49
