Sárospataki Füzetek 10. (2006)

2006 / 1. szám - COETUS - Ladányi Sándor: A Magyarországi Református Egyház az 1956-os (és az azt megelőző) esztendő(k)ben, valamint a Református Megújulási Mozgalom - Szűcs Ferenc: Hatalom, ellenállás, forradalom és erőszak a református teológiában

St{űcs Ferenc

nal egyetérthetünk abban, hogy „alig volt a Nyugat történetében olyan háború, amit nem ’bellum iustum’ gyanánt deklaráltak volna.12 Sőt ezt akár napjaink katonai beavatkozásaira is kiterjeszthetjük.

Ez az ambivalens teológiai megítélés még inkább jellemző a forradalom fogalmára. Itt érdemes megjegyezni, hogy a revolutio szó az újkor kezdetén nem a politika, hanem a tudomány szóhasználatában jelenik meg. Koppernikusz nagy művének eredeti címe De revolutionibus, amely azután Osiander bővítésében kapta a De revolutionibus orbium coelesticum címet. 13 Igaz, itt nem a valóban forradalmi tudományos felfedezést jelenti maga a szó, hanem a bolygók keringési pályáját, amely etimológiailag a visszatérést is magában foglalja. Ez utóbbival kapcsolatban a revoluciónak a valódi progresszióval ellentétes természetét is ki lehetne hangsúlyozni, de természetesen egy ilyenfajta nyelvészkedés nem vezetne közelebb a megértéshez.

Valójában a francia forradalom volt az a vízválasztó, amely elsősorban vallásellenes vonásai miatt váltott ki a református teológusok közt ellenérzéseket. Abraham Kuyper éppen abban látta a francia forradalom különbözőségét, mondjuk az angliai polgári forradalommal szemben, hogy „itt egy sajátos hatalom nyilvánul meg, amely mindenütt és minden államban kizárólag az emberektől származhat nem lévén mélyebb gyökere, mint az emberi akarat.”14 Kuyper nyomán mondja sommásan Sebestyén Jenő, hogy „szerintünk reformátusok szerint minden állapot forradalmi jellegű, amelyben az államhatalmat nem mint levezetett isteni szuverenitást tekintik és védelmezik. És forradalmár minden hatalomra jutott valaki, aki a maga jogkörét a saját maga erőszakosságából és nem a nemzeti jogok történelméből meríti....”15 Megkülönbözteti ettől egy nép jogos szabadságharcát a függetlenségéért és szabadságáért. Itt természetesen találkozunk némi következetlenséggel is, hiszen pl. az 1848-as forradalom ősmintája éppen a francia forradalom volt. Már a reformkor radikális iránya Párizsra vetette vigyázó szemeit (Batsányi), és abban igaza van a marxista történetírásnak, hogy a 19. századi európai forradalmak teljesen szekularizált módon zajlottak, noha pl. Magyarország esetében a protestánsok vallásszabadsága is ennek eredményeként mondatott ki . A forradalomnak és március 15. megünneplésének teológiai legitimitása mégis nyilvánvalóan elsősorban a szabadsággal és nemzeti függetlenséggel való összekapcsolódásában keresendő. Továbbá abban, hogy az első napot leszámítva nem az utcán, hanem törvényes, parlamentáris keretek között folyt le, és a követeléseket az uralkodó szentesítette.

12 J.M.Lochman, A szabadság útjelzői, Budapest, 1993.104.

13 Pallas NL. IV.(1893). 514.

14 A.Kuyper, Kalvinismus és modemitás, Kolozsvár, 2001. 88-89.

15 Prof. Dr. Sebestyén Jenő, Református etika, Budapest-Gödöllő, 1993. 372

20