Sárospataki Füzetek 10. (2006)

2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Csaba: Jer, áldott vendég!

Jer, áldott vendég

is terjedtek, egészen a 19. századig, amikor a Lukács István éneke született. Azóta egyre inkább elhagyták s újakkal helyettesítették az adventi énekeket. Idézzünk néhány elfeledett strófát.

Ily kegyelmes lön az Atya,

Tekintvén romlott sorsunkra,

Hogy minket megszabadítna,

Fiát érettünk bocsátta.

Azért nézz reánk, Úr Isten!

Kik vakok vagyunk a bűnben;

Gerjessz Szent Lelket szívünkben,

Légyünk csendesek lelkűnkben (Zakariás éneke, 10-11. strófa)

Erősítsd bennünk hitünket,

Nyerhessük idvességünket,

Te légy minékünk épület,

Út, igazság, örök élet.

Hogy mikor eljösz ítélni,

Szívek titkát felfedezni,

A jóknak minden jót adni;

A gonoszokat büntetni:

Akkor tőled bűneinkért Ne vess el: lám te azokért Magas keresztfán ontál vért:

Sőt, idvezíts érdemedért.

(Mennyei Ige, jelenéi, 4—6. strófa; az épület = lelki épülés; a régi magyar református imádságok, prédikációk a magas keresztfát igen gyakran említették.)

Te vagy Jákob lajtorjája,

Nálunk Atyádnak záloga,

Útunk minékünk hozzája;

Angyaloknak vígassága.

Te Igédnek ellenségét,

És hitednek ellenzőjét Törd meg; hogy így a te néped Áldhassa vígan szent Neved.

(Mindeneknek Teremtője, 5. és 8. strófa)

Ily nagy irgalmasságáért,

Velünk nagy jó tételéért,

Az Úr Istent szívünk szerint,

Felmagasztaljuk óránként.

Néki mind földön, mind mennyen,

Illendő tisztesség légyen;

És minden szájában zengjen,

Valaki O hozzá mégyen.

(Istentől választott népek, 9—10. strófa)

115