Sárospataki Füzetek 10. (2006)

2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hős Csaba: Jézus a győztes

JÉZUS A GYŐZTES különböző rendű és rangú idegeneket. A megtérések „mellékhatásaként” gyógyulások is történtek különböző betegségekből, de kivétel nélkül a bűnvallások illetve feloldozások után, úgy, hogy Blumhardt is csak később értesült ezekről. Bár sokan csodatevőnek tartották, ő megannyiszor kife­jezésre juttatta, hogy nem érdekelt a pusztán fizikai gyógyításban. Ismétel­ten elmondta, hogy nem kíván konkurálni az orvosokkal. Megvallotta, hogy amit ő tesz, és tenni tud az csupán annyi, hogy hittel kiált: „Jézus segíts!”, a többi pedig, az Isten dolga. Blumhardtnál a gyógyulás nem volt cél, csak következmény. Ugyanakkor, az események hatására kettős kö­vetkeztetésre jutott. Egyfelől felismerte, hogy a keresztyénség elveszítette azt a küldetéséből fakadó autoritását, hogy szolgálatával szabadítson és gyógyítson. Másfelől rádöbbent arra, hogy ez a keresztyénség hibája, hisz eredendően, az igehirdetés mellett, a gyógyítás, helyrehozás ajándékával is rendelkezett Isten népe. Természetesen következik tehát mindebből, hogy Mötdingen világszerte keresett hely lett, ahol sokan találtnak az apostoli időkre hasonlító közösséget, s ami több: új, valóságosan új életet. Blumhardt életének ez az időszaka — az ébredés időszaka — az igehirdetés, lelkigondozás, gyülekezetépítés ideje volt, amit ő erején felül, pontosab­ban nem a saját erejéből végzett. Ugyanakkor, állami és egyházi részről is támadások indultak a hivatalok részéről ellene. Egyfelől, ezek az állás­pontok megfogalmazták, hogy szolgálata aláássa az orvosok tekintélyét és munkáját. Másfelől pedig azzal vádolták, hogy nem tölti be azt a papi hivatással szemben támasztott, évszázadok óta fennálló igényt, hogy a szerencsétleneket vigasztalja, a szenvedőket pedig megáldja. Pontosabban fogalmazva: nem redukálódik csupán erre tevékenysége. Éppen ezért hatóságilag tiltották meg neki, hogy parókiáján szállóvendégeket fogadjon, és vasárnaponként távolból érkezők látogassák. Részben ezek a korlátozások vezették el odáig, hogy váltson, bár akkoriban szokás volt a lelkipásztoroknak 10-15 évenként másik gyüleke­zetbe menni. Ugyanakkor Blumhardt egyre inkább belenevelődött egy olyan speciális jellegű igehirdetői és pásztori hivatásba, ami túlmutatott a falusi parókus munkakörén, és túlnőtte annak lehetőségeit. Mint már ismert egyházi ember, számtalan ajánlatot kapott, így Feldbachból, Barmenből, Kölnből, de egyiket sem fogadta el. így vall ezekről az idők­ről: „A különféle kísértésekben szenvedő emberek látogatása és azoknak a száma, akik rövidebb hosszabb ideig óhajtottak lelkigondozásom alá jutni egyre nagyobb lett. Ez a körülmény végül is döntés elé állított. Éreztem, hogy ez a hivatásom, - amely minden emberi segítség nélkül jött létre, és amelyet elkerülni az Úrnak való engedetlenség nélkül nem tudtam, egész embert kíván. Azt, papi hivatásommal együtt, amely ugyancsak sok köte­lességet rótt rám, tovább végezni nem tudom. így jutottam arra az elhatá­rozásra, hogy lelkészi állásomtól megválók.”6 6 Zünde! Frigyes: Blumhardt János Kristóf életrajza III. kötet, Siófok, 1941. 70.o. 103

Next

/
Thumbnails
Contents