Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Az egyházi elit
Novak István csak ezen a síkon és módon közeledhetik tudós, szakember, művész vagy diplomás testvéréhez. Személyes érintkezésük, beszélgetésük alkalmain. Ezek az ismétlendő-ismétlődő alkalmak mindig kapcsolódjanak az egyház adott helyzetének, időszerű törekvéseinek felvillantásához, anélkül persze, hogy ehhez bármiféle propagandisztikus jelleg kapcsolódnék. Számonkérés, bármiféle felelősségre vonás ezeket az alkalmakat még puszta árnyalati színezéssel sem érintheti. Úgy tűnik: legfeljebb addig lehet elmenni, ahol a beszélgetés az alkalmi istentisztelet-látogatás jövőbeni lehetőségét érinti. Vagy utal arra, hogy a beszélgetőtárs világi személy milyen jelentős szolgálatot tenne egyházának, ha saját munkájában istenhitét olykor jelezné. Bárhogyan is történjék ez, semmiképpen sem lehet azonos — mégoly ügyesen fogalmazott — hittanórával, vagy hittérítéssel. Itt nem a hitet kell palántáim, hanem a hit birtokosát kell ösztönözni egyfajta — előzőleg már megjelölt módozatú — vallástételre. Nagy, és hatásaiban e munka eredményességét messzemenően meghatározó további kérdés, vajon ezt a missziót ki végezze? Kis létszámú, tehát könnyen „betekinthető" egyházközségeknél - amint már előadtuk — a megoldás különösebb nehézségekkel aligha járhat: mind a lelkipásztor, mind bármely erre alkalmas egyháztag elláthatja. Többezres, főleg városi, nagyvárosi egyházközségeknél már más a helyzet. A misszionálandó személyek száma és esedegesen: személyi „minősége” arra utal, hogy ezzel a tevékenységgel, mint „ munkaköri feladattal’’ egy erre kiválasztott lelkész — mint missziói lelkész — foglalkozhatnék. A feladat - a személyek létszámához igazodóan — nem egyetlen, hanem több egyházközségre, ha kell: egyházmegyére is kiterjedhet. /Csak zárójelben: ez a megoldás még a „lelkes^túltermeléssel” kapcsolatos gondok enyhítésére is alkalmasnak mutatkozhatnék./ A „misszionáriust” erre a munkára — nyilvánvalólag — fel kell készíteni. Személyi /alkati/ alkalmasságán túl hite, meggyőződése, jól megalapozott teológiai ismeretei, nemkülönben az emberekkel való bánásmód gesztusai minősíthetik erre a — nem mindennapi és nem mindenki részéről gyakorolható — feladatra. Az ide vonatkozó részletek — természetesen — külön kidolgozásra várnak. Ez az „adpersonam" jelleggel elgondolt módszer a világi elit nagyobb, tehát csoportos egységekben lehetséges megmozgatását legkevésbé sem zárja ki. Mellette a korábbi időkben alkalmazott időnként összejöveteleket — mint értekezlet, konferencia, szimpózium stb. — változadanul életben lehet tartani. Témájuk mindig is következetesen az egyház - az Egyház - helyzetével, állapotával úgy foglalkozzék, hogy sem teológiai fejtegetésekbe ne bonyolódjék, sem a mindennapi politika számtalan kísértéssel járó problémavilágát még csak ne is érintse. Nem pusztán azért, mert a politika „külön terület, külön szokásokkal és külön istenekkel”, hanem mert kiválóan alkalmas arra, hogy a legjámborabb hívő lelkeket pillanatokon belül egymásnak ugrassza. Krisztus Urunk Egyházának dicsőségére /!?/. 56
