Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Berényi Ilona: A "kegyelem" kérdése Reményik Sándor költészetében
A „KEGYELEM” KÉRDÉSE REMÉNYIK SÁNDOR KÖLTÉSZETÉBEN Keresi az Úr közelségét Üres templomban is, ha leszáll az alkonyat. „Végtelen áhítat” tölti be szívét az ünnepélyes, tiszta csendben, lelke az Úr Lelke közelségében keresi „a nagy Akaratot”. A Hangfogó falak-ba.n, mely a kolozsvári Szent Ferenc-rendi zárdában született, az üres templomban megtapasztalt „szent magányt” élheti át újra. Luthert is azért látja óriásnak, mert ott a „szörnyű körben”, „sisakok, dárdák, kardok, koronák” gyűrűjében, a wormsi birodalmi gyűlésen, egy „világvadonnal” szemben „Milyen kicsi. És milyen végtelen O, mert lelkében az Isten él.” Nem a reformátort dicsőíti, hanem az Urat, aki olyan hatalmas volt benne! Hála c. verse 1933-ban keletkezett. „Szívfájdító tavasz” kezdősora igen megromlott egészségi állapotára utal. Hosszú időt töltött a hárshegyi szanatóriumban több kedves betegtársával együtt. Néhányukat utolsó földi útjukra is elkísérte. Mégis tud örülni a rügyfakadásnak, a madárdalnak. A „kegyelem” megtartó, gondolkodását, látását megújító ereje által túllát halálon, síron s tud a Húsvét csodájában örvendezni. „És olyan jó, És olyan jó, És mégis olyan jó. Mert látó lettem újra. Mert halló lettem újra. Mert, bár halottaimat hántolom: Hús vét felé megyek.” Fölemeli „látó”, „halló” életének duzzadó szívét és kitör belőle a hála: „Ez az egyetlen kicsi rügy az ágon: Talán elárad az egész világon.” Hogy milyen kifinomult érzéke van Isten dicsőségének szemlélésére a „kegyelem” csodájának látására, kedvesen mutatja A láthatatlan lakoma c. verse is. Barátjától kapott madáretetőben, melyet ablakába függesztett, kicsiny madarak serege, szén-, kék- és barátcinkék sokasága lakmározott. Ő csak kopogtatásukat hallotta, mert betegen, falnak fordulva feküdt ágyában. Szobája függönye leeresztve, szembetegsége félhomályba kényszeríti. „S künn vakító fényes fehér világ van, Tündérvilág. Nem énnekem való.” 27
