Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Csohány János: Zoványi Jenő (1865-1958)
ZOVÁNYIJ ENŐ eredményeinek, alkotásainak szélesebb körben érvényesülő méltánylása. Már csak ennélfogva is indokolt, hogy születése századik évfordulóján kegyelettel megemlékezzünk róla és kiemeljük páradan alakját az azt szélesebb körökben máris majdnem ellepő háládan feledés porából. Próbáljuk felvázolni az utókor számára az embert, a közéleti harcost és a tudóst, aki a szűk vallásfelekezeti korlátokon állandóan és következetesen felülemelkedve szolgálta azt a magyar történettudományt, amelynek őtőle a mai rohamos fejlődésben is nagyon sok tanulnivalója van.” (I. m. 1393-1394. p.) Higgyük el Révész Imrének a most olvasottakat. O csak tudta nem csupán azért, mert kiváló egyháztörténész volt, hanem azért is, mert személyes tapasztalatai voltak most olvasott megállapításai mögött. Nagyapja, apja neves egyháztörténész, egyházi közéleti férfiú, apja teológiai tanár és püspök is volt. O maga a lelkészi és egyháztörténészi tudósi, pályáról került előbb a kolozsvári, aztán 1930-tól a debreceni egyetem egyháztörténeti tanszékére. Kutatott, írt, tanított, vívta a tudományos pályán adódó harcokat, az egyházi közélet nem éppen unalmas korszakának kihívásaival került szembe. Akarata ellenére választották püspökké 1938-ban őt, aki ellenezte a református egyházban a püspöki tiszt meglétét. A háború és a német, majd szovjet megszállás, a berendezkedő bolsevizmus keretei között kereste egyháza és a maga helyét. Hatvan évesen adta át püspöki székét Rákosi Mátyás jelöltjének, aztán már csak a tudománynak élhetett. De a tudomány is megváltozott közben. Révész nem pozitivista történész volt, mint Zoványi, hanem a szellemtörténeti irány híve, így kihívta maga ellen Zoványi bírálatát. 1949 után a szellemtörténeti irányultságú egyháztörténész számára sem termett többé babér Magyarországon. A polgári történetfölfogás ideje lejárt azok számára, akik világi tudományos körökben publikálni akartak. Révész még csupán hatvan éves volt 1949-ben, sok érték volt a tarsolyában számított rá a tudományos világ. Amikor a százéves Zoványiról írt, akkor ő 76 éves volt, szellemileg friss, mint Zoványi olyan idős korában, de neki már csupán két éve volt hátra az életből, s bár huszonnégy évvel később született nagy elődjénél, mindössze kilenc évvel élte túl őt. Ha valaki, akkor Révész Imre értve tudta mérlegre tenni Zoványi tudományos teljesítményét: „Amiben nagy volt — írja Révész Zoványiról — és eddig felülmúlhatatlan s amivel az utána következő egyháztörténész nemzedékek sorát a jelenben és a jövőben egyedülvaló hálára kötelezte: az nem az eszmei megalapozása volt történetírásának, sem az abban érvényesülő ideológiai kritika. Az hajszálfinoman kidolgozott módszere volt, amellyel a történelmi okláncolatokat egyének és közösségek életében kinyomozta és megállapította, és amelynek segítségével a magyar protestáns egyháztörténetkutatást és —írást jóformán egy csapásra fölemelte arról az alacsony színvonalról, amelyen addig stagnált, messze elmaradva az egyidejű nem-egyházi magyar történetírás akkori fejlettsége mögött.” (I. m.. 1400. p.) 73
