Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Berényi Ilona: A "kegyelem" kérdése Reményik Sándor költészetében
Rácsokné Berénji Ilona „A Tó, a Bethesda a gyógyulás: Leszállni szent, megszállott vizébe, Mikor rájön a nagy „háborodás”.” Igen, de hogyan?! Az ember úgy érzi leheteden, s emberi erővel valóban elérheteden bűneink miatt: „...oly teheteden, Oly bűnös élő-halott teteme, Hogy ember-erő el nem bírta többé.” Már mindent felad a nagy tülekedésben. Úgy látja, másoknak sikerül, csak neki nem. „Elszállt megint az Isten angyala. A halott öröm utolsó leánya: S halványzöld fürtű tündér-remény, Az is a világ végére szökött. Ej lett, ragyogtak irgalmadanul A csillagok a Bethesda fölött. De másnap reggel Jézus arra jött.” Szívünkben a költemény azonnal az Apostolok Cselekedetei 4,12-ben található igevershez kapcsolódik: „Nincsen senkiben másban idvesség, mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk” — és Jézussal az Igében találkozhatunk. Ezért döntő megtalálni a felséges Igét, mindenekhez: szenvedéshez, szeretethez, meghaláshoz. Felismeri János evangéliuma-nzk (a verset Ravasz Lászlónak ajánlotta) különleges jelentőségét: „János, evangélista, negyedik Külön áll, világvégén valahol, Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben S a fénytelen örvény felé hajol. És megfeszül a lénye, mint az íj, Feszül némán a mélységek fölé, Míg lényéből a szikla-szó kipattan S körülrobajlik a zord kadanokban Visszhangosan, eget-földet-verőn, Hogy megrendül a Mindenség szíve Kezdetben vala Ige S Ige testté lón.” 20
