Sárospataki Füzetek 9. (2005)

2005 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Simon Wiesental emlékére

Simon Wiiísiíntal emu'íkbru hogy Isten könyörüljön kínzóján tettei embertelen volta miatt azokon, akik nem jóakaraton vannak és változtassa emberivé a kegyetlen sziveket. Edit Stein a zsidó filozófus, akit a kolostor falai sem tudtak megvédeni zsidó sorsának szenvedéseitől és Auschwitzba deportálták ezt írta napló­jába: “Ich will meine Leiden für die Rettung meines Volkes aufopfern.”51 Gertrud Kolmar költő egy megsemmisítő táborban halt meg. Szen­vedése értelmét így foglalta szavakba: “Und wenn ein Knebel dir im Mund den blutenden Schrei verhält, Wenn deine zitternden Arme nun grausam eingeschnürt, So laß mich Ruf, der in den Schacht der Ewigkeiten fällt, Die Hand mich sein, die aufgereckt an Gottes hohen Himmel rührt.”52 Nelly Sachs halott testvéreinek szentelt költeményében a kémé­nyekről mint ujjakról ír. Mintha Nelly Sachs és Gertrud Kolmar Isten kezéről szólna mely veri az embert, vagy mintha Isten ujja érintené meg a szenvedőt, aztán ugyanakkor mintha a halálban a szenvedéstől görcsbe rándult kezek és ujjak még egyszer újra kiegyenesednének, hogy így mu­tassanak Istenre... Tragikus kép, de azok a kezek és ujjak amelyek a ha­lálban is Istenre mutatnak, egyúttal a reménység forrását jelzik: rrati rnir ’úk nnoi ran abn ■Qn rnrr ’? jran-ho bya to’ Iqí? ranm □’»'bs bira - Ézs 25,8. Megsem­misül a halál! S ez az ígéret azért teljesedik be, mert az Úr szól. Aki a szen­vedésben is képes meglátni az O kezét, az a vígasztalás ígéretének beteljese­désében is Rá fog ismerni. Az a hit, amely az ítéletben meglátja Őt, felismeri majd a kegyelemben is. Aki a szenvedésben és nyomorúságban meghallja az Ö szavát, az a feltámadás örvendezésében is meg fogja hallani. Ben-Chorin tudja, hogy nem könnyű Istent ott látni a nyomorúság mögött. A holocaust eseményei után nyilván célzatosan mondja el a Haggada történetét Ábrahámról, akit a Sátán megpróbál letéríteni az en­gedelmesség útjáról, amikor a Mórijjá hegyére ment Izsákot feláldozni. A Sátán Isten követeként tüntette föl magát, de hiába próbálkozott. “Das ist nicht die Stimme, die zu mir gesprochen hat.” — válaszolt Ábrahám a Sátán szavára.53 Ben-Chorin tudja, hogy Ábrahám hitt. A hit segít a hal­lásban, s csak így tudja a hangokat megkülönböztetni az ember. Sokféle hangra lehet figyelni a holocaust után. Ben-Chorin sajáto­san izraeli hangja abban segíti a holocaust utáni nemzedékeket, hogy a véleményalkotásban, értékelésben se nyomja el semmi más hang Isten szavát, hogy a vigasztalásban, kegyelemben, népe felemeltetésében, sőt feltámadásában is felcsendüljön az Ő szava. Isten szavának értelmére figyelve ír Joseph Carlebach 1932-ben a prófétákról, s az Ezsaiás könyvében található Hin.’ 15-P énekekről a követ­51 Ben-Chorin i.m. 61. old. 52 Ben-Chorin i.m. 62. old. 53 Ben-Chorin i.m. 65. old. 35

Next

/
Thumbnails
Contents