Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Simon Wiesental emlékére
Enghy Sándor Ben-Chorin nagyon magas mércével méri népe szenvedésének értékeit, nagy rangra, a keresztyénség számára idegen magasságokba emelve azt és hihetetlen súlyt, messiási méltóságot tulajdonít annak. Egyúttal sajátos módon tesz hitet a holocaust áldozatainak halállal való konfrontálódása mellett. Ehhez a sajátossághoz járul az is, hogy nem sajátítja ki ezt a fajta szenvedést a holocaust zsidósága számára, hanem ide sorolja az ilyen módon szenvedők közé a történelem egyéb áldozatait is. Azokat, akik a spanyol inkvizíció következtében haltak meg hitükért, vagy akiknek vére a keresztes hadjáratok alatt festette pirosra a Rajna vizét, valamint a humanitás és igazság mártírjait, akik tántoríthatatlanul keresték az igazságot, mint Servét, Giordano Bruno minden idők népeinek névtelen mártírjaival együtt. Nyoma nincs Ben-Chorin gondolkodásában az önzésnek, részrehajlásnak, mely csak a maga népének érdemeit hangoztatja. Nem hallgatja el, milyen áthatolhatatlan az a sötétség, melyet Isten hallgatása teremt a szenvedő számára, s annál csodálatosabb az, ahogy ezt a sötétséget áttöri a legyőzhetetlen reménység világossága: “...wie Ijob soll auch der Knecht Gottes die Hoffnung auf eine späte Vergeltung erfüllt sehen. Nachkommenschaft und langes Leben, offenbar ein Leben nach der Auferstehung, wird ihm verheißen, und Gottes Sache wird durch ihn glücken.’’-mondja Ben-Chorin az Ezs 53 magyarázatában, hogy aztán az Úr szenvedő szolgájára vonatkozókat alkalmazza az igazak szenvedésére. Ezért folytatja így a gondolatot: “Das Ded ist im Exil entstanden, in der Babylonischen Gefangenschaft. Es ist das Lied des Exils geblieben — bis in die Todeskammern von Auschwitz.”44 Isten és az ember szenvedésének összefüggéséről Ben-Chorin tanulmánya alapján megállapíthatjuk, hogy ez az összefüggés nála tulajdonképpen Isten tökéletességében, teljességében is megmutatkozó jóságából következik. O mindent magába foglal, hiszen O a teljesség. Ezért képes befogadni ennek a világnak a tökéledenségét, vagy a gonoszságát, vagy szenvedését. Mindenek benne vannak és O minden mindenekben, így hidaltatik át a szakadék a Teremtő és teremtmény között: Isten behatol a halálba, és szenved is, mert csak így lehet O a teljesség. így szenved szolgáiban, így lesznek az igazak szenvedései Isten szenvedései. A zsidó irodalomban a iTPDttí , mint Isten dicsőségének manifesztációja maga megy a fogságba, sír a templom leégésekor és Isten szenved a szenvedővel. De míg a keresztyén teológiában Isten az O Fia szenvedésében veszi magára a világ szenvedését egyszeri eseményként engesztelésül, addig a zsidóságban Isten pluralista, kollektív módon szolgáiban, minden teremtménye szenvedésében szenved. Istennek ez az együtt szenvedése a szenvedő utolsó reménysége. A szenvedő ezért nem veszíti el reménységét a legkegyetlenebb nyomorúságban sem és bízik Isten irgalmában és országosában. “Zahlreiche Zeugen haben berichtet, daß Juden, die in die Gaskammern getrieben wurden, mit dem Gesang auf den Lippen starben: 44 Ben-Chorin i.m. 51. old. 32
