Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Frank Sawyer: A gondviselő félelem
A GONDVISELŐ FÉLELEM remény és az útmutatás jelével.4 A csillagok elhalványodása, az értelem, a reménység és Isten eltűnése, mind valós megtapasztalások. Mégis — mondja Kányádi — amikor a kozmikus rend visszatér a káoszhoz, új és irgalmas béke támadhat. A harangszó — mely esküvőkön és temetéseken is egyaránt szól — az életünket meghatározó félelmekre és reményekre emlékeztet. Jószef Attila jól ismert szavai vésték ezt be jól a magyar gondolkodásba Téli éjszaka című versével: A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve lassúdad harangkondulás. És mintha a szív örökről-örökre állna s valami más, talán a táj lüktetne, nem az elmúlás. Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc volna a harang s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz. S a szív a hang. A harangok szólnak. Az élet múlandó. A költő, amikor ezt 1976-ban írja, a jövővel kapcsolatos teológiai (és kvázi-teológiai) motívumokat és tudományos (kvázi-tudományos) mérlegeléseket elegyít. Ott a félelem, hogy még több elvétetik, és ott a remény „a feltámadásra / vagy valami ahhoz hasonlóra”. A távoli jövőt is „sub specie aeternitatis” kell szemlélni. Fájdalommal teli költészetének könnyein keresztül Kányádi mindig Isten mosolyában reménykedik. Kész Istenhez úgy beszélni, ahogyan egy gyermek beszél. 1985-ben írta: Isten háta mögött üres az istálló s a jászol idén se lesz nálunk karácsony hiába vártok nem jönnek a három királyok sok dolga van a teremtőnek mindenkivel ő sem törődhet messzi a csillag mindenüvé nem világíthat 4 Lásd Frank Sawyer, „Csillagnézőben — theologia naturalis a magyar költészetben”, in Sárospataki Fületek (2003/2: 7kk.) 15
