Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - MÚLTUNK - Kövér László: Aki küldetést teljesít...
Kövér László keresztül egészen a művészetekig ma már csak az tűnik fontosnak, hogy mások szemében milyennek látszik szereplésünk, teljesítményünk, életpályánk. Ha többet mernénk bízni erre a küldetéstudatból és elhívásból eredő belső szabadságra, akkor talán a külső mozgásterünk is nagyobb lenne számos, zsákutcásnak tűnő helyzetben. Felelősséggel elsősorban annak tartozunk, aki megbízott bennünket feladattal. Aki megpróbál mindenkinek eleget tenni, az előbb-utóbb kivívja mindenki elégedetlenségét. Aki viszont az objektív mércét tartja szeme előtt, az előbb vagy utóbb még ellenfelei megbecsülését is elnyeri. Az ilyen küldetéses embereket nem az különbözteti meg a többiektől, hogy ők soha, sehol nem hibáznak. Ok is hozhatnak rossz döntéseket, tévedhetnek rossz utakra, de hibájukat nem a mérce megváltoztatásával igyekeznek semmissé tenni. Mert a mérce létezik és érvényes akkor is, ha éppen nem sikerült neki megfelelni. S a mérce végső soron e világ feletti. Maga a küldetés adója állította. O garantálja. Akik ilyen mérce szerint igyekeznek életüket élni, azok képesek visszatérni ahhoz a ponthoz, ahol elrontottak valamit, s újra kezdeni. Bocskai idézett levelében nem véletlenül beszél éppen a szabadságról, mégpedig kétféle szabadságról egy lendülettel. Olyan könnyen kicsúsznak együtt, egymás mellett ezek a szavak az ember száján: „egyházam és népem szabadsága”! Pedig a felismerés, hogy ez a kettő összetartozik, s ha egymástól meg is kell különböztetnünk, de szétválasztanunk nem szabad - ez a 16. századtól a református prédikátorok és államférfiak nagy felismerése. Több, mint felismerés: életprogram nemzedékeken keresztül — meddig is? Hiszek benne, hogy még ma is, a 21. század elején sem nélkülözhető program! Hiszen mit is jelent a nép és az egyház szabadságának együttlátása? Először is azt, hogy a szabadság oszthatatlan! Akik azt hiszik, hogy egy nemzet jóléte, felemelkedése pusztán gazdasági, pénzügyi kérdés, s nem kell hozzá más, mint a piac és a verseny szabadsága — azok nem csak tévednek, hanem rosszat is tesznek az országnak. Aki azt mondja, hogy a közélet, a parlamenti demokrácia szabadsága csak a politikusokra vonatkozik, s a hitet, a hitvallást magánügynek nyilvánítja, s képviselőit be akarja szorítani a templom négy fala közé, az nem csak téved, hanem rosszat is tesz a közösségnek. Aki az egyház ügyét egy érdekvédelmi szervezet tagjainak ügyévé próbálja silányítani, az vagy nem ismeri a magyar történelmet, vagy ismeri és fél tőle. Csanády Imre sorai ugyan a 16. századi magyar reformációnak állítanak emléket, de időszerűségük vitathatatlan: „Mégis megtartódat benne becsüld magyarság, mert ország lappangott itt, mikor nem vala ország!” Bizony a 16. században egyszer csak eltűnt az állam, a hadsereg, a főnemesség, a közigazgatás, s az embereknek nem maradt más, mint az 126
