Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - RIPORT - Csohány János: Egy igazságkereső történetíró
Csohány János az Isten országáért végző közlelkészek a belső elhivatásra hallgatva hirdették a tiszta Igét, vállalva az üldöztetést, a nyomorúságot, a kiközösítést, a hitvallók sorsát. Ennek ellenére a hitoktatás gyakorlatilag felszámolásra került. Az ifjúsággal foglalkozás a lelkészek legsúlyosabb „bűnének” számított még az egyházi vezetés szemében is. A falurombolás következtében városi lakótelepekre kényszerültek, elvesztették kapcsolatukat az egyházzal, gyermekeik vallástalanul nőttek fel. 14 évvel a rendszerváltozás után is tátong az ürességtől nem egy templom. Az 1948-50-től kezdődött évek egyházellenes tevékenysége végül is igen eredményesnek bizonyult. Milyen volt tanár úr könyveinek fogadtatása? Szakkörökben nagyon jó. Az egyház érintett köreiben elutasító - hogy finoman fogalmazzak! Ezt juttatja kifejezésre a kiadási költségek kérdésének kezelése. A nazarénusokról és az egyházkerület-történetről írott két első kötetem a Debreceni Ref. Teol. Akadémia Egyháztörténeti Tanszékének Füzetei sorozatban jelent meg, de állami pénzen. Az egyházkerület történetének harmadik és negyedik kötete a Magyar Református Egyháztörténeti Dolgozatok sorozatában, de szintén állami pénzen. Csupán három könyvem látott napvilágot egyházi pénzen. Az állami támogatással megjelentek — a nazarénusokról szóló kivételével — pedig olyan kis példányszámmal készültek, hogy az majdnem egy bezú- zással egyenértékű. Ennek ellenére dolgozom tovább, mert Cicero szerint „nincs kor, mely az igazságot nem igényelné.” 142