Sárospataki Füzetek 8. (2004)

2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Halál, feltámadás, örök élet az Ószövetségben

Enghy Sándor 5Móz 32,3935 36). Ez a hit alapvetően meghatározta Izrael gondolkodását. Az Ő hatalmát bizonyította többek között Illés és Elizeus, akik halotta­kat támasztottak fel, Illés pedig elragadtatott, mint Enók. A zsoltárok azt a hitet is megvallják, hogy Jahve és az ember közössége olyan intenzív, hogy ennek a közösségnek a halál sem tud véget vetni (16,8-11; 49,16; 73,23-26). Izrael számára Jahve élő Isten, aki cselekszik népe életében. Az Ószövetségben nyilvánvaló milyen nagy szerepe van a halál előtti életnek, és nem mindegy, miként jár Jahvéval az az ember, aki benne hisz. Joggal koncentrál az Ószövetség az életre, hangsúlyozva az élet fontosságát. Az Ószövetség tudatosan nem a halál utáni életre kon­centrál más vallásokkal szemben, mert soha nem akarja elterelni az ember figyelmét a földi élet felelősségéró'l, de ez soha nem je­lentette azt, hogy kétségbe vonta volna Jahve halál felett való ha­talmát. 6. Általánosan elfogadott tudományos nézet, hogy IV. Antiochus Epiphanes üldözése idejére fejlődött ki az Ószövetségben a feltámadás tanítása, s mivel addig a fejlődés útja nem nyomon követhető, sokan37 Izraelen kívüli, kánaáni, iráni, vagy éppen görög vallások befolyásával számolnak. Jogos ezzel, kapcsolatban a kérdés,38 hogy Izrael vallásában miért nem vált központi üzenetté a halál utáni élet tanítása, mikor az ókori Kelet any- nyit foglalkozott ezzel a kérdéssel. Izrael mellett más népeknél is fontos volt a közösség gondolata, mely szerint az egyén alárendelt szerepet ját­szik és ők mégis hangsúlyozták a halál utáni élet jelentőségét. Nyilván nem csupán Izraelnek jelenthetett vigasztalást a közösség tovább élése az egyén halálakor. Izrael azonban Jahvét tapasztalta meg élő Istenként, magyarázatának következménye, hogy Ö Űr élet és halál felett. GRESHAKE- KREMER Die Hoffnung auf eine leibliche Auferstehung i. m. 82. old. - Ez a hit azonban kezdettől fogva magába foglalta, hogy az O hatalmában van a halál legyőzése. 35 Van, aki nem lát halálból való feltámadást ezen a helyen. - STOLZ, F. Das erste und zweite Buch Samuel Züricher Bibelkommentare 9. Zürich 1981. 30. old. - Helyesebben döntenek azonban azok, akik felfedezik itt Jahve halált le­győző hatalmát: HERTZBERG, H. W. Die Samuelbücher ATD 10. Göttingen 1956. 19. old.; HENTSCHEL, G. 1. Sámuel Neue Echter Bibel Kommentar zum AT 33. Würzburg 1994. 53. old. - A szöveg Jahvéban azt a királyt magasz­talja, aki élet-halál ura. Nem a nap, a nap istene, a meghalt király megy az alvi­lágba, hogy aztán újjászületve jöjjön fel onnan (ALBANI, M. Der Eine Gott und die himmlischen Heerscharen Leipzig 2000. 202kk old.), hanem Jahve hatalma győz a halál birodalma fölött. 36 Bosszút is áll Izrael ellenségein és isteneiken. 37 CAVALLIN Leben nach dem Tode im Spätjudentum und im früheren Christentum I. i. m. 244. old. 38 Ezt fejtegeti GRESHAKE: GRESHAKE Tod und Auferstehung i. m. 96. 97. old. 90

Next

/
Thumbnails
Contents