Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Halál, feltámadás, örök élet az Ószövetségben
Halál, feltámadás, örök élet az Ószövetségben Erre nézve is sokkal gazdagabb az Ószövetség üzenete, s erősen kritizálható ezzel együtt az, aki néhány gondolatra egyszerűsíti ezeket a felvetődő kérdéseket. Csak az Ószövetség fogság utáni, legkésőbbi korszakában találja meg FÜHRER a halottak feltámadásának reménységét, mely reménység szerinte radikálisan megváltoztatta az ember halál utáni sorsára vonatkozó elképzeléseit. A feltámadás nagyon kis szerepet játszik számára az Ószövetségben, s mindössze csak egy bibliai helyet említ meg - Dán 12,2 -, amely valóban arról szól, mert szerinte minden más locus, amely látszólag feltámadásra utal, valójában egészen másról beszél. Mindezek tudományosan hangzó állítások, de a valóságtól messze állnak. Ezt is taglalja ez a dolgozat. A halál utáni feltámadásra vonatkozóan TALMON" szerint is csak néhány egyértelmű utalás történik az ószövetségi irodalom késői rétegeiben, mintegy az irodalom peremén, s Ézs 26,19; Dán 12,2 mellett ő is ide sorolja minden magyarázat nélkül az Ez 37,14-et. Amikor TALMON ugyanezt a tanulmányát összefoglalja, az összefoglalásából minden halál utáni életre való utalás kimarad mondván, hogy az Ószövetség életről alkotott felfogása realisztikus. Az Ószövetség nagyra értékeli az emberi egzisztenciát, a fizikai életet itt és most. Izrael gondolkodásában az életnek döntő módon pozitív értéke van. Az Ószövetség embere örül az életnek és egészségben, a maga teljességében akarja megélni azt. TALMON felfogásában az Ószövetség alapvetően elutasítja a szenvedést és a halált, mely az engedetlenség büntetése, és az emberi egzisztencia elkerülhetetlen korlátozása. Ha az élet és boldogság az egyik oldalon pozitívum, a szenvedés és halál a másik oldalon a nagy negatívum. A halál az ember létének végérvényesen véget vet. Az ember csak utódaiban számíthat továbbélésre, mintegy összeolvadva a családdal, törzzsel, néppel. Az Ószövetség a jogosságra, igazságra épülő életet hirdeti, melynek megvalósulási helye a közösség, a társadalom, az Isten által ígért Szent Föld. TALMON semmi különösebb szerepet nem tulajdonít a szenvedésnek, mely Isten nevelésének eszköze, s nem talál egyetlen olyan összefüggést sem, amelyben különösebben döntő lenne, hogy Isten a halálban sem hagyja magára a% embert. Ha az Ószövetség életfelfogása realisztikus, akkor lehetetlen, hogy ne legyen meghatározó számára az a realitás, hogy az ember minden körülmények között számíthat Isten mindenek fölött való hatalmára, ami nem jelenthet mást, minthogy Ő Úr a halál felett is. Aki teremtette a világot, adta az életet, annak tekintélyét nem csorbítja a halál, hisz a halál után, a halál hatalma ellenére is Ő az életadó Isten. Ez az Ő hatalmának realitása az idők végezetéig, amikor kiteljesedik, láthatóvá válik mindenek felett való uralma. TALMON ennek a kiteljesedésnek 11 11 TALMON Die Wertung von ’Leben’ in der Hebräischen Bibel i. m. 59. old. 81
