Sárospataki Füzetek 8. (2004)

2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Halál, feltámadás, örök élet az Ószövetségben

Enghy Sándor Ha nem akarjuk elhagyni a teológia területét, nem is tehetünk mást, mint hogy komolyan vesszük az élet-halál feszültségét. A dolgozat azonban arra törekedik, hogy a feszültségből eljusson a feszültség felol­dásáig, az élet csodája fölötti fesztelen örvendezésig. A feszültség feloldására törekedve tudomásul kell azonban vennünk, hogy SEBESTYÉN Jenőhöz hasonlóan a felvetődő sok kérdés mindegyikét nem tudjuk megválaszolni. Ezt a problémát ő maga így fogalmazza meg: „...ne áltassuk magunkat azzal, hogy mindazokra a kérdésekre, amelyek a test feltámadása s a halál utáni élettel kapcsolatban a lélekben felme­rülnek, meg tudunk felelni. Nem is szabad ezekre keresztyén lélekkel más feleleteket keresni, mint amelyek a Szentírásban találhatók. Ha pe­dig nem találhatók, úgy abban is meg kell nyugodnunk, mondván: „Bol­dogok, akik nem látnak és hisznek.”5 Nagy kérdésekre keresi a választ a dolgozat, s nem akar olcsó meg­nyugvást ott, ahol a keresés emberi felelősség de nem akar a hit útjáról sem letérni, áltatva magát a tudomány magabiztosságával és kizárólagosságá­val. Amikor TALMON6 a héber Bibliában található élet fogálmának érté­keléséről írt tanulmányát bevezeti, arról számol be, mennyire nehéz dol­ga van, hiszen a bibliai könyvek nem adnak ssQsfemattkus bemutatást egyik fogalomhoz sem. A bibliai irodalomban sincs olyan szinoptikus áttekintés, mely egy egész fogalmat értékelne. Az Ószövetség sem szisz- tematikusan-teoretikusan rajzolja meg a fogalmak körvonalait, hanem az egyes gondolatokat akkumulálja, melyek bizonyos szituációkban fogal­mazódnak meg. Aki az Ószövetségben egy fogalmat meg akar ismerni, annak az egyes kijelentéseket, gondolati elemeket kell összegyűjtenie, melyek események leírása alapján kristályosodnak ki. Maximálisan arra képes csak az ember, hogy a különböző elemekből mozaikképet állítson össze, mely kép alapján majd kialakul a szóban forgó fogalomról és el­méletről alkotott összbenyomása. Azzal is számolnunk kell, hogy össze­állított mozaikképünknek mindig lesznek hiányzó darabjai, és amikor Erforschung des Alten Testaments und des antiken Judentums 10. Frankfurt a. M. Bern Lang 1988. 249-256. 249. old. 5 SEBESTYÉN, Jenő A feltámadás a református keresztyénség tanítása szerint In: Kálvinista Szemle 1926. ápr. 3. és 10. Magyar református önismereti olvasó­könyv Kálvin Kiadó Budapest 1997. 266-269. 269. old. 6 A szerző egy Vancouverben tartott konferencia központi témájának címét („Jesus Christus - das Leben der Welt”) módosítja így: „Gott — Leben der Welt” — Isten - a világ élete. TALMON azt mutatja meg tanulmányában, hogy Isten nem csupán a keresztyének, hanem a zsidóság számára is az élet Istene, a maga következményeivel együtt. - TALMON, Shemaryahu Die Wertung von ’Leben’ in der Hebräischen Bibel In: Talmon, S Juden und Christen im Gespräch Gesammelte Aufsätze Bd. 2. 2. Information Judentum 11. Neukirchen-Vluyn Neukirchener Verl. 1985/1992. 48-60. 48-49. old. 78

Next

/
Thumbnails
Contents