Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Frank Sawyer: Keresztyén politikai etika Augustinus Luther, Kálvin és Kuyper
Frank Sanyer tasztrófák (árvíz, földrengés) áldozatai, a menekültek és a háborús térségekben élők között. Minél jobban lehet inspirálni ezeket a „diakóniai” szolgálatokat, annál jobb, mert nagy szükség van rájuk. Vannak közöttük egyházi szervezetek, míg mások vallási elkötelezettség nélküli humanitárius csoportok. Milyen nagy elhívás az számunkra, hogy gyülekezeti lelki- pásztorként ilyen segélyezési formákat támogathatunk! Az egyik legjobb dolog amit tehetünk, talán az, hogy újfajta gondolkodást igyekszünk kialakítani köreinkben: a gazdagok bőkezűen adakozzanak, fiataljaink érez- zenek elhívást a szolgáló életre, diakónusként, az egészségügyben, katasztrófa sújtotta térségekben stb. Jó ha tudatában vagyunk annak, hogy napjainkban sok feladat vár megoldásra a diakónia területén. Mindenki tudja, hogy az élelmiszer-, gyógyszer- és ruhaosztás értékes és áldott munka, de nem elégséges. Kuyper azt hangsúlyozta, hogy azokon a struktúrákon kell változtatnunk, amelyek létrehozzák ezt a sok szegénységet és elnyomást. Több segélyszervezet és diakóniai projekt felismerte, hogy többet kell tennie, mint segélycsomagokat osztogatnia. Ahol nincs víz, ott kutat kell ásni. Ahol betegség van, ott klinikákat és kórházakat kell alapítani. Ahol az emberek nem tudnak olvasni, ott tanárokra és nevelőkre van szükség. Másképpen fogalmazva: a diakóniai szolgálatnak egyre kreatívabbnak kell lennie, hogy megtalálja annak módjait, hogy ne csak „osztogasson”, hanem új struktúrákat is létrehozzon. A harmadik feladat a lelki egyenlőség megmutatása az Úrvacsorában és a testvéri közösségben. Az egyház előrelépést jelentett az egyenlőség kérdésében, de valahogyan elveszítette éleslátását és vezetői képességét, a szocialisták és a humanisták pedig előttünk jártak, és sokszor jogosan vádolták az egyházat reakciós konzervativizmussal. Ez megtérésre késztet bennünket. Isten Igéjéből tudjuk, hogy férfiak és nők, gazdagok és szegények, feketék és fehérek, kétkezi munkások és értelmiségiek és egyéb „kategóriák” lelkileg mind egyenlők coram Deo. Időnként azonban az egyház és a keresztyének csúnyán kudarcot vallottak ennek gyakorlati megvalósításában. Természetesen amikor azt mondjuk, hogy lelkileg egyenlők vagyunk, akkor azt is értjük ezen, hogy az egyenlőség egyéb formáit is meg kell valósítani. Soha nem lesz egyenlőség gazdag és szegény között, de „egyenlő esélyeket” kell biztosítani, hogy mindenki részesülhessen oktatásban, mindenkinek lehessen munkája és egyéb lehetőségei a fejlődésre. Jóllehet mindig is lesznek nagy különbségek, nem törődhetünk bele, hogy szélsőséges gazdagsággal együtt szélsőséges szegénység is létezik. Ugyanígy nem nyugodhatunk bele abba, ha elitképzés és analfabétizmus léteznek egymás mellett. Természetesen mindenkinek más és más az érdeklődése, és eltérőek a képességei is. A baj az, hogy egyeseknek sok lehetőség adatik a fejlődésre, míg másokat elnyomnak, leszorítanak és szegénysorban tartanak. A demokrácia egyik nagy ideálja a választójog, az oktatás (a képességeknek és az érdeklődésnek megfelelően), a munka és képzés biztosítása mindenkinek. El kell fogadnunk, hogy különbség van a kezdeményezőkészségek és az elkötelezettségek terén. Amit nem fogadhatunk el, az az 70
