Sárospataki Füzetek 8. (2004)

2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Frank Sawyer: Keresztyén politikai etika Augustinus Luther, Kálvin és Kuyper

Keresztyén politikai etika

ismereti szabadság és az életkörök szabadságának elképzelését, és azt mondta, hogy nemcsak egyéni szabadságra van szükségünk, hanem arra is, hogy meggyőzősédünk szerint szabadon szervezkedhessünk. Ezt a második típusú pluralizmust a világnézetek pluralitásának is nevezhetjük. Ezen azt érti Kuyper, hogy fel kell ismernünk, hogy különböző világnézetek léteznek, amely az ő korában különösen a római katolikusokat és a protestánsokat jelentette, illetve a zsidókat, akik Hollandiában kerestek menedéket. Kuypernek el kellet ismernie a liberális humanizmus gyors növekedését is, amely a „felvilágosodás” gyermekeként egyre jobban sze- kularizálódott abban az értelemben, hogy elutasította a tradicionális vallásos tájékozódást. Kuyper tehát azt mondta, hogy fel kell ismernünk a világnézetek pluralizmusát, és több szabadságot kell adnunk mindenkinek, hogy annak megfelelően szervezkedjék. Ez azt jelentette, hogy a különböző világnézetek saját iskolákat, politikai pártokat és érdekvédelmi szervezeteket, kórházakat vagy egyéb vállalkozásokat hozhatnak létre. Ez a „kuyperi pluralizmus” megtette azt a következő lépést, hogy kimondta: a kormányzat ne támogassa egyik ideológiát sem, illetve annak szervezeteit, hanem a demográfiai mutatók szerint támogassa a társadalom minden, szegmensét. Másképpen fogalmazva: a kormányzat támogassa pénzalappal az oktatást az állami és a különböző egyházi iskolákban is, egyenlő mértékben, a tanulók számától függően. E mögött az az érv áll, hogy minden szülő fizet adót, tehát mindegyik jogosult a választása szerinti iskola támogatásra. Gondolhatunk itt párhuzamos kérdésekre is, például a különböző politikai pártok támogatására, illetve ma a más vallások szabadságára és jogaira. Ma tehát ez azt jelentené, hogy egy demokratikus társadalomban egy iszlám iskolának ugyanazt a kormányzati támogatást kell megkapnia, mint a többi iskolának.

Ha felmerülne bennünk az a kérdés, hogy ezzel a kormányzat nem az iszlám ügyét viszi-e előbbre, a válasz erre az lenne, hogy nem jobban, mint ahogy segíti a római katolikus, a protestáns és egyéb iskolák ügyét. Egy demokratikus társadalomban bármely vallás terjedésének igazi alapja nem a kormányzat, hanem az evangéüzáció révén kifejtett hatás és az egyháztagság bővülése. Éppen a nem demokratikus társadalmakban fordul az elő, hogy a kormányzat csak egy vallást támogat, vagy „egyet sem”, ahogyan az a marxista-leninista-sztálinista kommunizmusban volt, mely önmaga vallásává vált.

Természetesen sokat lehet gondolkodni a keresztyén iskolák, a keresztyén politikai pártok és egyéb vallásos szervezetek szükségességéről és szerepéről. Egy kérdés a szabadság biztosítása az ilyen szervezetek számára, és egy másik kérdés ezek tényleges jó és rossz hatása.35

35 Sawyer, i.m., 170kk;

59