Sárospataki Füzetek 8. (2004)

2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Frank Sawyer: Keresztyén politikai etika Augustinus Luther, Kálvin és Kuyper

Frank S anyer

kozóik résztvevőinél. Nagy hangsúlyt helyeztek a Szentlélek személyes vezetésére, nagyobbat mint a klérus és az intézményes egyház vezetésére. Néhány csoport közülük kormányzatellenes volt azokban az időkben, amikor üldözték őket. Későbbi képviselőik azonban továbbléptek, és elsőkként szorgalmazták, hogy passzívabb eszközökkel rendezzék el a nemzetek közötti vitákat. Sokaknál őszintébben, kitartóbban figyelmeztettek a háború és az erőszak gonoszságára.

Kálvin: a politika mint szent hivatal

Egyik módja annak, hogy Kálvin kulturális elhívásunkról való nézetét jellemezzük, az, ha azt mondjuk, hogy Kálvin látta, hogy a hit a szív kérdése, és a szív — ahogyan azt a Biblia hangsúlyozza - aszerint irányítja mindennapi döntéseinket, hogy kit vagy mit imádunk. Kálvin szerint tehát a szív megváltozása magával hozza az élet, így a kulturális megnyilvánulások megváltozását is egy jobb erkölcs megteremtésével. Ez természetesen minden keresztyén esetében igaz, Kálvin ugyanezt megtalálhatta Augustinusnál és Luthernál is. Amit itt Kálvintól idézünk a világi felsőbb- ségről, azt lényegében Augustinus és Luther mondta ki. Kálvin azonban másoknál jellemzőbben társadalmi szervezetekben és a társadalom különböző szféráiban kezdett el gondolkodni. Az uralkodók tiszte is kapcsolatban van a törvény mindkét táblájával, tehát kapcsolatban áll Istennel és a társadalommal is. Azt írja, hogy a polgári kormányzatnak nemcsak az a feladata, hogy a polgárok között „a békét és nyugalmat táplálja”, hanem az is, hogy „Istennek külső tiszteletét ápolja és védelmezze, a kegyességnek igaz tudományát és az egyháznak állapotját oltalmazza.”23 Kálvin nevezetes arról a kijelentéséről, hogy a politikai elöljárók „nem istentelen és nem Isten szolgájától idegen elfoglaltságban forgolódnak, hanem a legszentebb tisztben.”24

Ha néhány szóban szeretnénk összefoglalni Kálvin politikai nézeteit, akkor az „Isten szuverenitása” címmel tehetnénk. Kálvin megértette, hogy Istenről mint teremtőnkről és megváltónkról beszélni valójában azt jelenti, hogy az egész életet Isten dicsőségére kell élnünk. Másképpen fogalmazva: a vallás nem lehet csak magánügy, de nem is lehet az egyházra redukálni, hanem teljes egzisztenciánkat érinti. Kálvin ezt azzal fejezte ki, hogy elhívásunk van a világban. Az élet minden területének Istent kell szolgálnia. Ez az elképzelés kezdte megváltoztatni a tradicionális dualizmust, amely egy magasabb rendű vallásos világról és a mindennapi élet alacsonyabb rendű világáról beszélt. Kálvin továbbra is kétféle kormányzatról beszél (duplex regimen): a polgáriról és a lelkiről, de nem a természetkegyelem dualizmusára gondol. Isten képmásának hordozói vagyunk nemcsak a vallásos ügyekben, hanem a kultúra minden területén. A politikai életben való részvétel így keresztyén hivatássá válik. Az egyháznak az a

23 Kálvin János, A. keresztyén vallás rendszere, IV.20.ii.

24 Kálvin, IV.20.vi.

52