Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 1. szám - MÚLTUNK - Molnár Sándor: Néhány fejezet Telkibánya vallási életéből

oa Sárospataki Füzetek 2003/1 ao

zást, hogy egy hosszú rúdra fehér kendőt köt, és azzal integet. Úgy is volt: megindult a menet kifelé a kapun, az atyafi jelzett, a harang megszólalt, s már a „temetőről” mentek a torba az emberek, amikor látták: a szegény süket atyafi még mindig csápol a fehér kendős rúddal, mert ő csak látott, de nem hallott: se az elejét, se a végét.

A koporsó szállítása volt a legkeményebb feladatok egyike. Három rúdon, hat személy vitte — mindig gyalog. Telkibányán nem emlékeznek olyanra, hogy akár a legsárosabb vagy legfagyosabb időben is, kocsi vitte volna a halottat. Mindig gyalog, mindig kézen. Útközben meg-megálltak, s az ilyen megállók során diktáltak egy-egy éneket. Volt olyan temetés, ami órák hosszat tartott — a hosszas menetelés miatt. Hiszen ha a falu végéről kellett a menetnek felmennie a temetőre, az bizony egy órányi időt is igénybe vehetett. A menetben a diktálást rátermettebb iskoláskorú gyerekek végezték.

Amikor megérkeztek a temetőbe, a sírnál is a megszokott liturgia szerint folytatódott a szertartás. Megközelítőleg így:

• Ének

• Imádság

• Igeolvasás

• Apostoli Hitvallás

• Áldás

Mivel a kezdőének jellemző, ezért megérdemli, hogy megöröIntsük:

Nyitva a sír, megyek már,

A. sírban rám béke vár, begyen por, mi porból lett.

Csak Te Atyám, szent karodat,

Nyújtsd a megfáradt vándornak,

Vedd magadhoz telkemet}

Mielőtt a sírnál a kondoleálás megtörtént volna, a máig megmaradt szokás szerint az egyik egyházfi mondott köszönetét a jelenlétért, 1

1 Bányai Endre helyi lakos közlése

80 98 OS