Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Egyháztársadalmunk - Kísérlet egyfajta egyházszociológiai "látlelet" felvételére

oá Sárospataki Füzetek 2003/1 so

Hitében és vallástételében — aligha kétségesen — fennáll az a kapcsolat, amely — mind katolikus, mind protestáns területen — kétezer év lelkületét, adottságait és szellemét egyaránt őszinte és tiszta szándékkal, hittel magáénak vallja. A tanítás egyes — számos esetben lényeges, mert annak tartott — részleteinek, valamint a liturgiának mássága ezt a kötődést nem zavarja, legfeljebb színezi. A biztosítékot ehhez Jézus Krisztus személye szolgáltatja. O áll középen, Akihez ez a kultúra mindenben igazodik. Elvileg és végső kicsengésében feltédenül, ám gyakorlatilag sajátos eltérésekkel, amelyek a társadalom már betekintett adottságaihoz igazodnak.

Az egyháztársadalom hívő-hitvalló rétege ezt a kötődést a maga szigorúbb életvitele szerint mintegy „klasszikus” kötelezettséggel vállalja és éli. Mindennapi gyakorlatában — az egyház által követett és közvetített módok és szertartásrendek kereteihez igazodva — a krisztusi tanítások szigorú mértéke szerint. Szemlélete és gyakorlata elutasít minden olyan világi módozatot, amely ezzel a lelki beállítottsággal ellentétes. Ok is a világban, a világgal élnek, ám ez utóbbi kultúrájának pazar kínálatából minden olyan tényezőt elutasítanak, amely a Krisztusra alapozott életvitelüktől idegen, vagy azzal ellentétes.

Jóval „liberálisabb” azoknak gyakorlata, akik — számban is tömegesebben — mind a „vallásos”, illetve a „maguk módján vallásos” rétegként léteznek ebben a társadalomban. A kultúra keresztyéni elemei korántsem idegenek tőlük, azonban egész életvitelük — az egyházhoz tartozás időnként, olykor-olykor felidézett, meglehetősen múló élményei mellett — jóval többet merít abból a kínálatból, amit a világ oldaláról motivált gondolatok, tényezők és cselekvések mozgatnak. Ha kell, így főként az általuk fontosnak, mert „vallástételnek” minősített pillanatokban — mint életeket mentő adakozás, népszámlálás, stb. - nyíltan kiállnak az egyház mellett, de a kultúrából, mint „életet irányító elv”-ből csak annyit kérnek, ami evilághoz kapcsolódó életvitelüket nem zavarja.

Ez a kétirányú különbözőség a társadalom belső tagozódásában is megmutatkozik. Mert amíg a falun, a vidéken élők soraiban az egyházhoz ragaszkodás több, ősibb, hittel megélt jeleivel találkozhatunk, addig az egyháztársadalom városlakóinak többsége az egyébként közös kultúrának azt a rétegét gyarapítja, amely magát mind lelkiségében, mind magatartásában sokkal inkább a világ igényeihez érzi és tartja közelállónak.

FO 66 OS