Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sawyer, Frank: Az egyház szerepe ma a társadalomban
oa Sárospataki Füzetek 2003/1 eo Kelet-Európábán, nem ugyanaz Ázsiában, Afrikában vagy Észak- és Dél-Amerikában. Az egyház szerepe nem pontosan ugyanaz egy törzsi vagy egy modern technokrata társadalomban, egy iszlám vagy egy posztkeresztyén nyugati pluralista társadalomban. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy míg Nyugat-Európa posztkeresztyén, addig Kelet- Európa bizonyos értelemben posztateista. Hadd magyarázzam meg. A nyugati társadalom keresztyén volt, mára azonban sok tekintetben posztkeresztyénné vált, mivel a humanizmus világi formáinak követése mellett döntött, mely csak ebben az életben gondolkodik, az örökéletben nem. Másrészt, amíg az ateizmus volt a „politikailag korrekt” nézet a kommunizmus alatt, addig ma a „politikailag korrekt” nézet pluralista, több vallásos szabadsággal. Tehát bizonyos értelemben Kelet-Európa most posztateista. Ezzel pedig egészen közel érkeztünk a ti kárpátaljai megtapasztalásaitokhoz: az elmúlt évtizedben az egyház szerepe egy posztkommunista társadalomban különbözött a korábbi, kommunizmus alatti évtizedekétől. A kürtatás helyett, ahogyan a gyomokkal szoktak tenni, az egyház most ismét mélyre ereszti a gyökereit a társadalomban. A lelkipásztorok szibériai munkatáborokba küldése helyett most lehetőség van külföldre utazni konferenciákra, vagy ösztöndíjas tanulmányútra Hollandiába, Németországba vagy az USA-ba. Az egyház jelen van a rádióban és a televízióban. Igaz, hogy Kárpátalja térségében nem jók a gazdasági állapotok, a maffia erősebbnek tűnik a törvénynél, szinte lehetetlen jó egészségügyi ellátásban részesülni, de már nagyobb a szólásszabadság, a keresztyén nevelés megújult, segítség érkezik testvéregyházaktól, diakóniai programok valósulnak meg. Ma több fiatal, energikus egyházi vezető van, akiknek olyan lehetőségeik vannak, amilyenekről szüleik és nagyszü- leik még csak nem is álmodhattak. Szóljunk most valamit az egyház identitásáról és küldetéséről. Kétféleképpen szeretnék az egyházról beszélni: először mint intézményről a társadalomban, másodszor pedig mint ami „Krisztus teste” vagy az Isten népe a társadalomban. Az egyház mint intézmény Az egyház segít Isten tiszteletében és a keresztyén hitről való felfogásunk rendszerezésében. Mindannyian tudjuk, hogy az egyház 21 08