Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kovács József: A Magyarországi Református Egyház 1948/51-es liturgiai reformja
Kovács József továbblépés) iránti szándék az egyház részéről megvolt. Azonban az is tény, hogy ezt a változó politikai rendszerben elfogadhatatlanná tette az , hogy a kommunista vezetés — moszkvai irányítás alatt — másokkal képzelte megtenni, így irányítva a megbánás - büntetés - feloldozás kategóriáiban való mozgást .69 Ebbe a konstrukcióba sem fért bele a belső, önszervező, a hagyományain (Szentírás és hitvallások) alapulva előremutató mozgalom. Majd az 1956 végén induló református Megújulási Mozgalom lesz utóbbira példa. De voltak más magyarázatok is. Ilyen volt például az 1952-es év elején az Út első számában olvasható hosszas fejtegetés, magyarázat a reform elmaradásáról70. A cikk szerzője, Harsányi György indoklásában az egyházalkotmányi reform elmaradását hozza érvként. Véleménye szerint a két reform együtt indult, együtt haladt, de amíg a liturgiái zavartalanul mehetett, addig az egyházalkotmányi késleltetéseket szenvedett. Ma már tudható: a liturgiái reform éppen elég késleltetési aktus után érte el végét. Arról pedig egy alapos, meggyőző tanulmány szolgáltathatna adalékokat, hogy kik és milyen módon akadályozták az egyházalkotmány megvalósulását. Talán éppen az új Zsinatig kellett várni rá? Másrészt, ha nem illett az új egyházalkotmányi elképzelésekhez, akkor az új liturgia már születésekor elavult volt. Avagy túl modern volt, de akkor miért nem lehetett az egyházalkotmány módosítása elé példaként állítani? Végezetül álljon itt az 1948-51-es liturgiái reform legfőbb munkálójá- nak, a javaslatot elkészítő bizottság előadójának Ravasz Lászlónak visszaemlékezése. O így vall a kudarcról: „A zsinat 1951. szeptember 13-án, két paragrafus kivételével (9. és 21.) a rendtartást egyhangúan elfogadta s megbízta a zsinati tanácsot, hogy bizonyos vélemények bekérése után ennek a két szakasznak is állapítsa meg a végleges szövegét s teljes hatalommal intézkedjék az életbeléptetés határidejéről. Én a szöveget elkészítettem, a zsinati tanács egy szavazat ellenében minden többi szavazattal érvényre emelte. Kitűzte az életbeléptetés idejét is: 1952. január 1-jére. Közben azonban erősödött a harc ellenem. Az új zsinatra nem választottak meg tagnak, más lett az előadó, az egész ügyet levették a napirendről s az életbeléptetési határozatot sem hajtották végre. Ágendás könyv nincs, liturgia — per abusum — annál több.”71 Igaz ugyan, hogy Ravasz ezt már életének legvégén, a hatvanas évekből visszatekintő enyhülő szomorúságból írja, de találó. Évek távolából is világos törvényi-logikai rendbe állnak az események, és kitűnik a jogtalanság. Természetes, hogy ő, az ő személye elleni támadás egyik következményeként határozza meg a rendtartás reformjának torzóvá alakulását. 69 Erről bővebben: Ravasz, i. m. 320-322. o. 70 Az Út V. évf. 1. sz. 1952. január 6-12. 3. o. 71 Ravasz i. m. 358-359. o. 76
