Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sawyer, Frank: Az egyház szerepe ma a társadalomban

oa Sárospataki Füzetek 2003/1 00 kell hódítania a Szent Földet. Nyugat-Európát a római (latin) egyház uralta, míg a keled bizánci kultúrát az ortodox (görög) egyház. A protestáns reformáció után viszont a lutheránus, kálvinista és baptista irányzatok terjedtek. A huszadik századra hatalmas evangelikál és karizmatikus irányzatok és ökumenikus mozgalmak hatottak a világ néhány részén. Eközben az egyháznak ismét üldöztetést kellett el­szenvednie, ezúttal a kommunizmus alatt. Ott volt a hitleri korszak zsidó holocaustja is. Ma is vannak új háborúk, melyek ismét új fe­szültséget teremtenek keresztyének és iszlámok között. Gyors és tartós változások Visszatekintve a századokra, elmondhatjuk, hogy a nyugati tör­ténelem gyorsan változott amióta csak Kolumbusz az „új világba” hajózott. Kopernikusz, Galilei, Newton és a modern tudomány első felemelkedését nagy technikai változások követték. Európa társadal­ma a földművelő feudális rendből a modern demokrácia felé haladt. Gyárak és üzleti vállalkozások jöttek létre. Ideológiák, mint például a nacionalizmus, szocializmus, kapitalizmus és demokrácia egyre ter­jedtek a világ különféle részein. A modern kommunikáció is egyre fejlődött, először az újságtól a rádióig, majd a televízióig, ma pedig az e-mailig és az Internetig. Sokféle fejlődés és fejlesztés jellemezte a társadalmat. Mégis, amikor ma a híreket olvassuk vagy hallgatjuk, nagy problémákról értesülünk: milliók nem jutnak megfelelő táplá­lékhoz, hajlékhoz, orvosi ellátáshoz vagy oktatáshoz. Amikor pedig az egyház szerepére kérdezünk rá (a modern nyu­gati világban), úgy tűnik, hogy az egyház szerepe jelentéktelenné vált a mai világban az egyetemek, az üzleti vállalkozások és a televízió szerepéhez képest. Az egyház üzenete erőtlennek tűnik az olyan ide­ológiák mint a nacionalizmus, szocializmus, kapitalizmus és demok­ratikus életszemlélet befolyása mellett. A Nyugaton gyors etikai válto­zások zajlottak le, különösen a bioetika területein, melyhez hozzátar­toznak a szexualitásról, az abortuszról, az eutanáziáról és a génmani­pulációról kialakított különféle nézeteket. %r> 18 oa

Next

/
Thumbnails
Contents