Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Sawyer Frank: Csillagnézőben - theologia naturalis a magyar költészetben
Frank Sawyer ban nem kapunk Istentől ilyen közvetlen üzenetet arról, mit jelentenek nekünk a csillagok, úgy találjuk, hogy asztrológusok, filozófusok, tudósok és költők továbbra is elmélkednek a csillagos égbolton. A Bibliában találunk közveden analógiát is, mint például a Dániel 12:3-ban: „Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” Fel kell ismernünk a csillagnézés erejét és korlátáit is. A keleti bölcseket (vö.: Máté 2. rész) egy nagy csillag vezette Jeruzsálembe, ahol arról kellett tudakozódniuk, hol született meg Jézus. Az írástudóktól megtudták, hogy Mikeás próféta írta meg: Izráel pásztora Bedehemből származik. A csillag tehát Jeruzsálemig vezette el őket, Isten Igéje pedig tovább, Betlehembe. A természet csak eddig vihet el bennünket. Szükségünk van a természetfölöttire: a Szentírásban található isteni kijelentésre. Babits Mihály: „e% a sok szépség mire valói” Az első vers, amit megnézünk: Babits Mihály (1883-1941) Pisti kérdése (1911). Jó ezzel kezdeni, mert bemutatja, hogy az est közeledte, a sötét beállta arra ösztönzi az elmét, hogy a nap, az év dolgain — és az élet értelmén elgondolkodjék. Emlékezzünk arra, hogy mielőtt az emberek kialakították azt a szokásukat, hogy esténként a televízió műsorokat bámulják, ültek és beszélgettek, vagy csak ültek és elmélkedtek. Az éjszakai világítás nélküli falvakban ez azt jelentette, hogy a csillagok kiemelkedő szerepet játszottak a nyári estéken. Egy ilyen jellegzetes esti elmélkedésről szól Weöres Sándor verse, a Nocturnum (1963), melyben arról beszél, hogyan lehet a halálon keresztül visszatérni, „vissza, az Isten szerelmébe”. Más szóval, az esti gondolatok annak mély vágyaihoz vezetnek el bennünket, hogy megértsük életünket és halálunkat., Weöres egy másik versében (Canyoné, 1947) arról beszél, milyen „éji égen csillagkérdező szem”-mel nézni. A csillagos ég alatti esti elmélkedés elveszett művészetté válik a modem társadalomban. Jóllehet Babits verse tartalmaz bizonyos utalásokat a városi életre, sok hivatkozás van benne a vidéki életre és a természetre. Jóllehet nem beszél a csillagokról, az egész vers nagyon is esti, az élet értelméről kérdezősködik. A vers első harminchét sora a naplementét, a hold megjelenését, az este nyugalmát és egyéb élményeket, érzéseket ír le. Ezek a múltról való gondolatokhoz — kellemesekhez és szomorúakhoz egyaránt — fordítanak. A vers utolsó tizenöt sorában a költő kérdésekkel noszogatja az olvasót, majd végül azt mondja: vagy vedd példának a piciny fűszálat: miért nő a fü, hogyha majd leszárad? miért szárad le, hogyha újra nő? Amikor az egész verset elolvassuk, látjuk, hogy a sok kérdés valójában egyeden kérdés köré csoportosul: mi az élet értelme? A költő szándéko8
