Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 1. szám - MÚLTUNK - Kövy Zsolt: A Losonci Református Teológiai Szeminárium

os Sárospataki Füzetek 2003/1 sv> A Losonci Teológiai Szeminárium, jelen sorok szerzője is felhasznál­ta. (Fhoenix Lutetia Polgári Társulás, Losonc, 2000). Kövy Zsolt (Kövy Árpád fia, e sorok írója) Gulyás Lajos 1956-os mártír lelkészről meg­emlékező Hazádnak rendüledenül című könyvében emlékezik meg a losonci Teológiáról. Utószó A szeminárium megszüntetése után a neogót kakasos templom baloldali első négy sorát már nem a teológusok foglalták el. De a szétvitt üzenetből jó magvetés lett. 1945-ig a losonci egyház is virág­zott. Sajnos a Csehszlovák uralom tragikus fordulatot hozott. A templomot bombatámadás érte. Kövy Árpád lelkészt 1945 augusztu­sában kiutasították az országból. A dunántúli Városlődön lelkipász­torkodott konventi kinevezéssel, mint az eszmei felvidéki református egyházmegye esperese a kitelepített lelkipásztorok, köztük egykori losonci teológusok sorsát is vállalva. A 60-as években — tatarozás ürügyén — államosították a losonci kálvinisták templomát. Máig mú­zeum van benne, s csak ritka alkalommal nyílik meg a hívek számára. Felsír benne az egykori losonci teológusok éneke. A teológia egykori épületét lebontották, nem kímélte meg a modern városrendezés. Sok felvidéki parókián mégis őrzik az emlékezetét.1 1 Kövy zsolt: Hazádnak rendüledenül - Gulyás József emlékezete. Budapest, 1999. 20. 0Ol22 OS

Next

/
Thumbnails
Contents