Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 1. szám - MÚLTUNK - Kövy Zsolt: A Losonci Református Teológiai Szeminárium

ca Sárospataki Füzetek 2003/1 so A losonci teológiai szeminárium megszüntetése A Felvidék magyarlakta területének legnagyobb része az 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény illetve a november 2-i bécsi döntés következtében visszakerült az anyaországhoz. Ezzel helyreállt a korábbi egyházi közigazgatás. A felvidéki és kárpátaljai egyházkerü­letek megszűntek, egyházmegyéik is csadakoztak korábbi testületük­höz. A losonci teológiai szemináriumot 1939. január 25-én megszün­tették. Hallgatói Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Budapesten folytathatták tanulmányaikat. Csehszlovákia egyeben magyar főisko­lája az ötablakos losonci házban betöltötte küldetését. Találóan ne­vezte Kövy Árpád áldásos intézménynek ezt az iskolát, amelyből Isten 150 szolgája szolgálni indult. Mert a Losonci Református Teo­lógiai Szeminárium munkájával nemcsak a lelkészi utánpódás kérdé­sét oldotta meg, hanem olyan lelkészgenerációt adott az egyetemes egyháznak és a magyar közéletnek, mely a sorskérdések és a szociális feladatok iránt való érdeklődésével és egészséges érzékével, tisztult látókörével és gondolkodásmódjával, jövőbe világító hitével, kálvi­nista magyar népével való összeforradásban indult az egyetemes cé­lok és faladatok szolgálatára.1 Az elmúlt évtizedekben többen is írtak a losonci Teológiáról. Darkó István (1902-1972) a Tátra Almanach társszerzőjeként 1938- ban írt először a szemináriumról. A többször említett Kövy Árpád losonci lelkész a Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938 című tanul­mánykötetben írt a teológiáról. Simándy Pál (1891-1978) református lelkész, író a Tükör 1940. 10. számában írt Losoncról és a teológiáról (megjelent a Tölgyerdőre épült város című kötetben is, Duna- szerdahely 1996). S^abó Antal nyugalmazott lelkész (Duray Miklós apósa) a Regio 1990. szeptemberi számában írta meg a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és benne a losonci Teológia történe­tét. Nagy Zoltán nyugalmazott lelkész részletesen megírta a losonci teológia történetét. Dr. Peres Imre református lelkésznek a losonci teológiai szeminárium című munkája a Kálvinista Szemle 1995. évfo­lyamának 10. számában jelent meg. Dr. Vígh Károly losonci születésű történész az általa szerkesztett Fejezetek Losonc történetéből (Po­zsony, 2000, Kalligram) írt összefoglalót a Teológiáról. Puntigán József. 1 Böszörményi István: i. m. 21. 80121 03

Next

/
Thumbnails
Contents