Sárospataki Füzetek 6. (2002)

2002 / 1. szám - TANULMÁNY - Kádár Ferenc: Kiváltság és felelősség - gondolatok liturgusi szolgálatunkról

Kiváltság és felelősség A liturgika tudománya az istentisztelet cselekményeit, szellemi elemeit két csoportba osztja. Az első csoportba a „papi" elemek tar­toznak: az imádság, ének, hitvallás, adakozás. Ezekben a gyülekezet, illetve a liturgus a gyülekezet nevében fordul Istenhez. A másik cso­portot a „prófétai" elemek képezik: az igeolvasás, igehirdetés, verba solemnia. Ezekben Isten szól a gyülekezethez a liturguson, mint esz­közén keresztül.34 Mind a két csoportba tartozó cselekmények komoly lehetőséget adnak arra, hogy a liturgus felelős szolgálatát elvégezze: elősegítse a gyülekezet tevékeny részvételét az istentisztelet esemé­nyében. 3.2.1. Papi elemek. Ezek esetében nagyon is természetes a gyüle­kezet tevékeny részvétele. Negatív példák viszont elgondolkodtatnak: elég nagy a veszélye annak, hogy a liturgus ezekben túllépi hatáskö­rét, s ezzel szűkíti az egész közösség istentiszteleti mozgásterét. 3.2.1.1. Az imádság. A keresztyén gyülekezet istentiszteletének - a pünkösdi kezdettől (ApCsel 2,42kk) máig - mindig „elmaradhatat­lan alkatrésze"35 volt a gyülekezeti imádság. Az imádság a gyülekezet válasza Istennek az istentisztelet prófétai elemeiben adott kijelentésé­re. Nagy felelősség az, hogy ezt a választ a liturgusnak kell megfo­galmaznia és elmondania. A gyülekezeti imádság tükör: megmutatja, milyen emberismerete, gyülekezetismerete és milyen kegyessége van a liturgusnak. A gyülekezeti imádság része egyéni imaéletünknek, de nem egyéni imádság. Ne legyen egyénieskedő, tudálékos, elvont, képmutató, Istent, vagy a gyülekezetei „kioktató"! „A lelkész töre­kedjék arra, hogy az imádság tartalmilag legyen közösségi, szerkeze­tileg áttekinthető; elmondása pedig jól érthető, tagolt és nyugodt tem­pójú."36 A rendeltetésszerűen és kellő közösségi felelősséggel elmon­dott gyülekezeti imádságnak ébresztő, megmozdító, közös imádko­zásra serkentő ereje van. Készüljünk fel az imádságokra! Lehetőleg legyenek leírt imád­ságaink. Aki pályakezdő, vaev kevesebbet szolgál, annak érdemes W J J KJJ minden istentiszteletre legalább egy imádságot leírnia. Akinek 10-15 igeszolgáíata van egy héten, az nem tud mindig így készülni - legyen viszont igénye arra, hogy időnként leírja imádságát. 34 Ld. Czeglédy i.m. 29.o. 35 Czeglédy i.m. 62.; vö. Dr. Benedek Sándor: A Magyarországi Református Egyház istentiszteletének múltja, Őrisziget, 1971., 120kk. 36 Istentiszteleti rendtartás, Budapest, 1985. 59.o. 55

Next

/
Thumbnails
Contents